Itt a vége és tényleg elfutok, mert hamarosan indul a gépem...Úgy volt, hogy holnap repülök, de reggel kaptam egy mélt, hogy töröltek egy járatomat, úgyhogy minden felborult. Sebaj, úgysem akartam összegzést írni, mindösszesen annyit, hogy ezt az egész itteni bulit egy iniciációnak, azaz beavatásnak, bevezetésnek, kezdetnek szántam és ez nagyon bejött. Személyesen is megtapasztaltam, hogy lehet másképp...élni - ez a legfontosabb tanulsága az utazásoknak. Sokat megtudtam a világról meg magamról is. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy olvastatok, megtisztelő és inspiráló volt a virtuális jelenlétetek. Sokakat ismerek közületek, de nem mindenkit. Ezért is gondoltam úgy, hogy a legméltóbb búcsú az lenne, ha személyesen is találkoznánk. Hétfőn, 12-én 18 órakor mindenkit várok a Menza kávéházban, a Liszt Ferenc téren.

Mit jelent az, hogy fejlodo orszag? Ma mar nem divatos ez a terminologia, sokkal elegansabb megfogalmazasok is leteznek, megis erdemes eltunodni, mirol is beszelunk? Kilunos tekintettel olyan orszagokra, amely szamos szakerto szerint hamarosan lehagyja az ugynevezett fejlett vilagot. Kambodzsa, peldanak okaert fejlodo orszag, mindenfele gazdasagi mutato ezt indikalja. Kulonosen a ruhaipar es a turizmus hozza a penzt, ugyanakkor nem latok egyik iparagra vonatkozoan sem legalabb kozeptavu strategiat. Ami a turizmust illeti, Siem Reapban nagyon sokat fejlodott az infrastruktura, naponta nyilnak az uj szallodak, sok a vendeglo, de a turistak igazi joleterol nem gondoskodnak. Ahogyan azt mar tobbszor irtam, a kultura nem letezik, ezt nem potolja a sok medence. Az is kerdes, hogyan segitsuk ezt es az ehhez hasonlo orszagokat? Errol termeszetesen nagyon hosszu tanulmanyokat lehetne irni, de nagyon fontos megrtetni veluk, milyen valsztasi lehetosegeik vannak? Merthogy vannak, termeszetesen. Lehet modellezni, hivatkozni mas orszagok peldaira, de a legfontosabb arrol beszelgetni, mit is akarnak, hova is akarnak eljutni, milyen vilagban szeretnenek elni. Sajnos, nagyon keves, strukturakban gondolkodo emberrel talalkoztam, leginkabb azt tapasztaltam, hogy mindenki "nyugati"modon akar elni. Ez megmutatkozik az oltozkodesben, a fogyasztasban es -sajnos- nagyon sokszor a gondolatokban is. Kepes-e egy nyugati es egy keleti egyuttmukodni, respektalva egymas ideait - ez nagyon izgalmas kerdes, ha egyszer okos leszek, megprobalok valszolni erre...

Mit is kellett volna maskepp csinalni? Eloszor is, meg kellett volna tanulni a nyelvet, ez a legkevesebb, amit egy hosszabb tavra berendezkedo kulfoldinek meg kell tennie. Elkezdtem, de gyorsan abbahagytam, valamilyen gyenge uruggyel...Es persze fontos lett volna beujitani egy helyi noszemelyt, erre tettem halvany kiserletet, de vegul is nem sikerult. Bolcs lett volna egy idot videken tolteni, ott talan felfogtam volna valamit a helyi valosagbol. De legfobbkeppen tobbet kellett volna adni, a helyieknek es az expatoknak egyarant. Pedig jol akartam kezdeni, az elso hetvegen szuletesnapi bulit kezdtem szervezni, elo zenevel, magyar kajaval, de vegul nem jott ossze. Lehet, hogy sok minden maskepp alakul, ha sikerult volna a buli. Teny az is, hogy magas korom egy kicsit megakadalyozott abban, hogy a harmincasok tarsasagaba beepuljek. Kozhely, de nagyon igaz, hogy sokkal tobbet kellett volna tanulni. Nem csak a nyelvet, hanem a hagyomanyokat, a tortenelmet, a kulturat, a szokasokat vagy akar a motorozast. De ide tartozik az utazasszervezes technologiaja is, ebben is van mit fejlodnom. Es persze sokat tudtam meg magamrol, nem mindig a legpozitivabb tulajdonsagaim jottek elo...

Az utazásnak kettős célja volt. Egyrészt megérteni egy kicsit Ázsiát és megérezni, merre rohan ez a kontinens. A másik sokkal prózaibb: agg koromra meg tudom-e szeretni az utazást, mint életformát. Hozzá kell tennem, hogy világéletemben annyit utazhattam volna, amennyit csak akarok, de nem tettem, mert nem sikerült megtalálnom a nekem való rendszert. Nos, ami az első tényezőt illeti, nem sokat haladtam, pedig minden időmet a városokban töltöttem, nem feltétlenül turisztikai helyeken, láttam szinte mindenhol hatalmas és jól megtervezett felhőkarcolókat, több millió plázát, széles sugárutakat, metrókat, magasvasutakat, hömpölygő embertömeget. Csak valahogy a lényeg sikkadt el, persze az is igaz, hogy ennyi idő alatt, ennyi rohanással szükségszerűen csak a felszínt lehet megkapirgálni. Pedig elég sokat beszélgettem is, de az értelmiségiekhez nem jutottam el. Annyi bizonyos, nem szeretnék olyan világban élni, amelyben Ázsia a vezető hatalom. Nagyon kiforratlan, nagyon kevéssé tudatosan építkező világot láttam és látok - ellentétben sokakkal, akik szerint néhány évtized múlva Európa a fasorban sem lesz Ázsiához képest. Ötven év múlva visszatérek a problémára. Viszont jó hír, hogy megcsapott az utazás hangulata, a szép és kevésbé szép, de mindenképpen érdekes látnivalók és persze legfőképpen a sok emberi kontaktus. Ezen még akad javítanivaló, azaz még nyitottabbnak és lazábbnak kellene lennem, de kétségtelenül haladok. Biztos vagyok abban, hogy ez csak a kezdet, mostantól sokkal többet fogok mozogni, pláne, ha akad majd egy útitárs, akivel kölcsönosen elviseljük egymást...

Micsoda energiakat tud mozgositani a hiusag...ez persze konstruktiv es destruktiv modon is megnyilvanulhat. Mindez onnan jut eszembe, hogy a Siem Reap-i foutcan egyszer csak meglattam azt az urat, aki felvett es kirugott, mellesleg pedig finanszirozza a projektet Termeszetesen odamentem hozza, illoen koszontottem, o meg -uj szokasa szerint- roigton elkezdte gyalazni a jelenlegi es dicsoiteni a kovetkezo kormanyt. Eloadta, mennyire nem becsulik meg a tevekenyseget a mostani vezetok (ez, sajnos, igaz, bar teny az is, hogy eddig leginkabb csak a szakmai korok szerezhettek tudomast a gyujtemenyrol. Most, hogy a Neprajzi Muzeumban a nagykozonseg is megcsodalhatja a targyakat, mas a helyzet...), bezzeg az ujak...Emogott az van, hogy az egyik munkatarsa bevitte egy-ket miniszter-jelolthoz, akik nyilvan udvariasan megkerdeztek, mi a velemenye Azsia fejlodeserol es nagyrabecsulesukrol biztositottak kulturalis misszioja okan. Ez az ember tenyleg osszeszedett egy nagy gyujtemenyt, megfinansziroz tobb projektet, tanszeket grundol - ezert tenyleg le a kalappal. Nagyon serult ember, aki szomjazza az elismerest, es ezert mindent elhisz, amit a politikusok mondanak neki. Nagyon nagyot fog csalodni, de legyen ez az o problemaja. A legnagyobb problema az, hogy meg van gyozodve Europa eltuneserol es Azsia mindent es mindenki legyozo felemelkedeserol. Nagyon utalom ezt az euroszkeptikus szoveget, keptelen vagyok megerteni, tajekozott ember hogyan es miert nem tudja ertekelni az europai integracio eredmenyeit - a rengeteg hulyeseggel es hibaval egyetemben. Ahogyan korabban is jeleztem, nagyon oda kell figyelni Azsiara, nagyon izgalmas jelensegek zajlanak errefele, de ez nem vezethet az ondestrukciohoz.

Sihanoukville iszonyu gyorsan fejlodik, ezt ennyi ido alatt is lehet erzekelni. Mindenhol uj epuletek, valahogy nagyon pezseg az egesz hely. A plazsok kellemesek, meg nem betonoztak szet oket, a homok puha, a tengerben nagyon jo uszni, keves a hullam. Az ettermek egymas mellett sorakoznak, barati aron lehet enni-inni. A varosnak jo a fekvese, dimbes-dombos, sok helyrol nyilik szep kilatas a vizre. Szoval, itt kellene befektetni, egyebkent lefenykepeztem nehany ajanlatot, ettermet, panziot ajanlanak elfogadhato aron. Dave, a nyugdijas amerikai mar 10 eve itt el, szerinte ennel nincs jobb hely a vilagon, nagyon olcson lehet elni gyonyoru kornyezetben. Allitasa szerint nem unatkozik, sokat kirandul, horgaszik, utazgat a kornyeken. A tirizmust meg nem muvelik felsofokon, de lehet, hogy ez a jo. Bar en rafaragtam, mert szerettem volna kiberelni egy hajot 2=3 orara, de nem adtak, csak egesz napra, pedig jo arat adtam volnas a szolgaltatasert. Az etterem veceje, hogy ugy mondjam, nagyon bazikus, hamarosan majd megertik, hogy igy nem lehet fogadni a vendegeket. Nagyon kellemes hely ez, meg emberi, ki tudja, meddig...

A tenger szo szerint a labaim elott, a vacsora kivalo, a sor hideg, a helyi fiuk tuzes produkcioval szorakoztatjak a publikumot...szoval, a legnagyobb meglepetesemre Sihanoukville-ben kotottem ki, Siem Reap helyett...Reggel 6-kor indult a busz Saigonbol, egy szimpatikus vietnami fiatalember ult mellettem, elkertem az utikonyvet es bekattant, hogy hulyeseg lenne otthonrol"visszajonni a tengerhez a jovo heten (igy terveztem), mikor az ut mindenkeppen Phnom Penhen keresztul vezet. Ugyhogy leszalltam a fovarosban, fogtam egy tuk-tukot, elvitettem magam a buszallomasra, megneztem egy-ket nevezetesseget, peldaul egy pagodat egy hatalmas sztupaval, majd irany a tengerpart. Phnom Penh egyebkent a buszbol a legjobb arcat mutatta, az Orosz Foderacio bulvaron megnezhettem a Miniszterelnoki Hivatal uj, impozans epuletet, a Honvedelmi Miniszterium stilizalt bunkeret, a Honvedseg Foparancsnoksagat, az Adohivatalt, a Muszaki Egyetemet, a nagy egyetemi campust, a Hun Sen Konyvtarat, sot, a Nemzetkozi Birosagot is. Kozben hatalmas, uresnek latszo lakotelepek, csinos uj villak, a kulonleges gazdasagi zona, rengeteg cegepulet, szoval a fejlodo Kambodzsat volt modom megszemlelni az ablakbol. Nagyon elgondolkodtato fel orat eltem at. Most itt reggel 8 ora van, egy jo kave utan hamarosan irany a plazs...

Elottem Ho bacsi (igy, marmint a helyi nyelven) szobra, mogotte a Varoshaza, mogottuk magaslik a HSBC bank szekhaza, balra a Rex hotel, jobbra egy meglehetosen lerobbant epulet turisztikai informacios irodaval, mogottem a az egyik mobilszolgaltato hatalmas, voros reklamja. Ez a kep sok mindent elmond errol az orszagrol, amelyrol persze semmit sem tudok, de egy-ket dolgot sejtek. De idetartozik az is, hogy delelott egy olyan, egyebkent teljesen normalis kornyeken setaltam, ahol egy darab kulfoldivel sem talalkoztam es nem tudtak? nem akartak? feltek? megmondani, merre van Cholon, azaz a kinai negyed. Meg kb. 5 helyre kellett bemennem, hogy megertsek, hogy szeretnek inni egy teat. Viszont az is teny, hog a helyi BKV nagyon olcso es legkondis, nagyon kenyelmes buszokkal szallitja az utasokat, legalabbis az 1. jarat ilyen.Nagyon ellentmondasos orszag ez -persze melyik nem az?- de nem erzem azt, hogy -Szurjavarman nevu olvasomat idezve- rovid idon belul Europa taknyan-csuszik-maszik majd, hogy Vietnam szobaalljon vele. A napi kulturalis szint nagyon alacsony, a hagyomanyok egyre halvanyodnak, nincs mibe kapaszkodniuk, hacsak a penzbe nem. Egyszerre elnek a hosi multban -nincs nap, hogy a TV-ben ne latnek valamilyen dokumentumfilmet a haborukrol- es valami meghatarozhatatlan jelenben. A jovojukrol szerintem fogalmuk sincs, de lathatolag nem is erdekli oket tulsagosan. Mennek elore, nagyon gyorsan -ez az utcai forgalmon is latszik- de hogy hova erkeznek...

Te miert vagy egyedul? - kerdezte a saigoni utcan a filippina leanyzo. Negyon meghokkentett a kerdes es ezt talaltam valaszolni: Azert, mert nem vagyok jo ember. Ezen meg o hokkent meg. Ezutan hosszasan elemeztuk a papucsom minoseget. majd bucsut intettunk egymasnak. Megneztem nehany kotelezo9 nevezetesseget, a legnagyobb hatast azonban egy katolikus templom tette ram, itt eppen mise folyt, nagyon erdekesen enekeltek a hivek. Szinfoltnak szamitott meg az Operahaz epulete is, ahol eppen egy musicalt probaltak, amikor megkozelitettem a nezoteret, kihajitottak. Innen jut eszembe, senkinek sincs fogalma, milyen kulturalis programok futnak a varosban, mindenki csak a kozhelyes rovisebb-hosszabb kirandulasokat akarja eladni. Egy Saigoni Est pillanatok alatt slager es nagy uzlet lenne. Itt is sikerult megtalalnom a galerias negyedet, egy kicsit jobb kvalitasu muveket lattam, mint Hanoiban. Iszonyu a forgalom erre is, de ez lenyegesen kulturaltabb es izgalmasabb hely, mint a fovaros. A vietnamiak megorulnek, ha jarmure ulnek - kommentalta a helyzetet egy hanoibol erkezett, de itt dolgozo, amerikai akcentussal angolt beszelo holgy. Tudom, hogy nem szabadna ilyet mondanom, de megis ugy erzem, nem szimpatikus nekem ez az orszag. Persze ebbe az erzesbe az is belejatszik, higy az utazas vegere nagyon elfaradtam...

Halong-obol, hajokirandulas, hatalmas, sokfele formaju sziklak a vizben, cseppkobarlang, Vilagorokseg. A standard turisztikai program, szep, de egy kicsit unalmas a negyedik ora vegefele. A legjobb persze egy erdekes beszelgetes egy holland fiuval, aki 5 honapja utazgat a tersegben. Kellemes erzes volt nagykepuskodni es tartalmasan hozzaszolni, melyik a legjobb varos Azsiaban. Bangkok mindekettonknel nyero...Arrol is kerdeztem, hogyan reagaltak az indonezek, amikor megtudtak, honnan jott. Egyszer mondtak neki csunyat, de alapvetoen ott is nagyon toleransak a helyiek. Hazajovet ismet talalkoztam Hanoi egyik nevezetessegevel, a motoros kurvaval, kedvesen mosolygott ream. Azutan kimentem megnezni a Voros Folyot, igen szeles egy darab. Este ismet szomoruan konstataltam, hogy ebben az orszagban le van tiltva a Facebook, ez altalaban nem szokott sok jot jelenteni. Pozitivum viszont, hogy a szalloda egeszen remek, noha en valasztottam. Raadasul ugy, hogy szinte semmit nem tudtam rola, de megtetszett a neve. Gecko Hotel. Mindenkinek ajanlom, szinte tokeletes a szerviz. Peldaul ha netezni akarsz, benyulnak a fiokba, adnak egy laptopot es mehetsz a szobadba a geppel. Magam is most ezt a szolgaltatast veszem igenybe.

Az utca az egyetlen erdekesseg ebben a ritka csunya varosban. Itt feltem eloszor, olyan iszonyatos a forgalom, hogy eletveszelyes atmenni az utca masik oldalara. A legjobb, ahogyan az emberek az utcan elnek, esznek, teaznak, beszelgetnek, pisilnek, kakilnak (ilyet is lattam). Reggel egy kivalo Illyvel kezdtem egy toparti kavazo tetoteraszaszan, azutan neki a varosnak, laza celokkal. Gyorsan eljutottam az operaig, azutan hosszu gyaloglas utan egy szep pagodaig, majd kovetkezett a Ho Si Minh-mauzoleum es kornyeke. Ez utobbi igen taszito epitmeny. Kulon erdekesseg, ahogyan felfedeztem a szocializmus reminiszcenciait, ugymint uttoro nyakkendo, sarlo es kalapacs, politikai plakatok...Bizonyos negydekben sok a rendor, nagyon randa zold egyenruhajuk van. Beestem a Szepmuveszeti Muzeumba, de meg izgalmasabbak voltak a magangaleriak. Az egyikben peldaul 5 emeletnyi kiallitoteret talaltam, gyengebbnel gyengebb muvekkel. De a lenyeg megiscsak az, hogy itt is fellendult a kortras kepzomuveszek promotalasa.

Hanoitol eloszor nagyon megijedtem, ahogy jottem be a repterrol, ijeszto latvany volt, nagyon sivar. Mindez oromteli meglepetesbe fordult at, amikor megerkeztem a szallodaba, amely az oreg varosresz kellos kozepen uzemel. Kis utcak, nagyon izgalmas, bar sokszor lepusztult hazak, hatalmas ejszakai piac, ettermek, kavezok, nyuzsges. Raadasul par percre uj otthonomtol talalhato egy gyonyoru to, Hoan Kiem-nek hivjak. Persze itt minden mas, mint Szingapurban, de eppen ezert izgalmas...

Itt allok a szingapuri repteren, ahol termeszetesen ingyen netezhetek, metroval jottem ki, gyorsan es olcson, kozben nezegettem a kevesbe turisztikai reszeket: rendezett tiszta lakotelepek, sok templom, vegre nem csak Toyotak...Elotte meg gyorsan elszaladtam az obolhoz, a kulturalis kozpont termeszetesen nyitva volt, termeszetesen mar reggel 10-kor probaltak a zeneszek az ingyenes koncertre, es minden termeszetesen nyugodt es bekes volt, ahogyan az egy vasarnaphoz valo. Ma vegre egy kellemes emberi tapasztalatom is akadt: vettem egy konyvet pontosan annyi penzert, amennim maradt, de kideult, hogy egy ermet elneztem es indonez rupiaval akartam fizetni. Az eladolany elegansan legyintett, igy megvan a jo vastag konyv, amely meg a Bangkok-Zurich utra is jo lesz...Szoval, nem akarok semmifele mitoszt csinalni, de engem Szingapur Svajcra emlekeztet, nalam ez igen jo referencia. Tudom, diktatura van, viszont lathatolag minden mukodik...

Intelligens diktaturakban sokat koltenek a kulturara. Ezen morfondiroztam, mikozben az obol partjan diszelgo pazar kulturalis kozpontban hallgattam az Amerikaban tanult csellista es a henteslegenynek kinezo zongorista ingyenes koncertjet. A tobb emeletes epuletben koncerttermek, kiallitohelyisegek, konyvtar, uzletek, ettermek, kavaezok - es mindig tortenik valami. Ha megsem, fel lehet menni a tetoteraszra, ahonnan isteni kilatas nyilik a varosra. Erzodik, ltaszik, hogy itt tenyleg strategiai agazat a kultura, rengeteg, reszben ingyenes koncert, szinhazi eloadasok, nehany moz es tobb muveszeti foiskola lete is bizonyitja ezt. Es akkor meg nem beszeltem a parkokrol, a tisztasagrol, a jo ertelemben vett rendrol. A., akot mist ismertem meg, elmeselte kalandos eletet, amelynek az egyik legfobb tanulsaga, hogy az a legfontosabb, hogyan adod el magad. Nagyon okos es kulturalt fiu, sokat tanultam tole. Amugy hajokaztam egy nagyot, ahogyan az egy rendes turistahoz illik, megneztem az Azsiai Civilizacio Muzeumat es persze sokat setaltam. Meg a zsinagogat is megtalaltam, de nem engedtek be, mert rovid gatyaban voltam. Megkerdezem majd tudos barataimat, benne van-e az Irasban, hogy ilyen szerelesben tilos templomba menni...

Szingapurban pofan vagott a penz illata, amelyet egyebkent nagyon szeretek, csak sajnos itt teljesen deformalta az embereket. Komolyan mondom, egesz nap egyetlen egy igazan jo not sem lattam, a fiukat meg sem emlitem, es nagyon keves a mosoly is errefele. A hely nagyon izgalmas, valoban tiszta, rendezett, de -Indoneziaval ellentetben- egy darab rendort sem lattam meg. Nagyon jo helyen sikerult szallodara bukkannom, nehany percre fekszik a hires, de unalmas Orchard roadtol. Kozvetlen kozeleben van a modern muveszeti muzeum, ahova persze rogton behatoltam es egy egeszen rendkivuli indonez muvesz kiallitasat sikerult megneznem. Igazi politikus muveszrol van szo, en az ilyenekre nagyon bukom. Hazafele este egyebkent koncertet is hallgathattam az epulet elotti szinpadrol, ez is jopofa volt. Nagyot setaltam, az elegans negyedbol elmentem a Chinatownba majd a Little Indiaba, ezek pont olyanok, amilyennek lenniuk kell. Kozben megfajdult a labam, remelem, holnapra kipihenem. Szingapur iszonyu draga hely, azt persze tudtam, de megis neha fejbevagnak az arak...

Csak pár percre van gépem, ezért nagyon rövid leszek. Dzsakarta baromi nagy, de izgalmas hely. Barátom, Sz. nagyon ideges volt az érkezésemkor, kiderült, hogy olyan légitársasággal jöttem, ami az EU tiltólistáján van...Nagyon kedvesen fogadtak, jó szállodában lakom, sokat sétáltam. Igazi ázsiai megapolisz, nagyon rossz levegővel es rengeteg plazaval. Vannak régi, kissé lepusztult, gyarmati részei -peldaul a Batavia kavehaz, amelyet meg is kostoltam- és sok, nagyon érdekes felhőkarcoló. A hely nincs kitalálva turisztikailag, pedig nagyon sok mindent tud. Egy nagyon jol mukodo négy gyerekes családnál vacsiztam, a legkisebb gyerek ordít, úgyhogy elhúzok. A lényeg az, hogy Indonézia egy fantasztikusan izgalmas és sokszínű ország, ide visszajövök, hosszabb időre...

Az utazas eddigi legegyszerubb es legnagyszerubb napja. Itteni szallasadom es mentorom, Joko felultetett a motorjara es elvitt egy falusi turara. Megmutatta -a szerinte Javaban egyetlen- hazi tesztauzemet, a szinten meglehetosen unikalis tofugyarto muhelyt es elmentunk egy keramikus ismerosehez is. A legerdekesebb az volt, amikor elvitt az uj felesege hazaba, ott ebedeltunk es sokat beszelgettunk. Kiderult, hogy az o kifejezesevel elve single parent volt nehany nappal ezelottig, amikor is elvette az ozvegy holgyet, igy osszesen 5 gyerekuk lett, a fiuei jelenleg meg egy arvahazban elnek, de hamarosan osszekoltozik az egesz familia. Mindenki nagyon muzulman, Joko ebed utan imadkozott egy jot. Tehat tulajdonkeppen semmi kulonos nem tortent, gyonyoru tajakon mentunk keresztul, mindenki rank koszont, sokat tanultam az itteni eletrol. Es eloszor szeptember ota megereztem, mi a jo az itteni eletben. Lehet, hogy a legjobb megosztani az eletet Europa es Azsia kozott?

Megerkezni a legjobb. Ahogy kileptem a jogjakartai repter epuletebol, valami megmagyarazhatatlan euforia csapott meg. Alig masfel ora alatt eljutottam a Borobodurba, egy fantasztikus buddhista templomba, ahol 7 szinten lehet megismerni az istenek es az emberek mindennapjait. Nagyon szep parkban, felhobe burkolozott hegyekkel korul veve, eszmeletlen reliefekkel - ilyen az elso indonez vilagoroksegi helyszin. A parkbol kijove megismerkedtem Jokoval, egy helyi turisztikai vallalkozoval, aki azutan egesz nap motoron korbevitt a varosban. A szultani palota sajnos epp zarva volt, de a kicsi, nagyon takaros Mendut valamint a legnagyobb hindu szentely, Prambanan megmutatta magat nekem. Mindketto elegans, bejarhato, kulonleges, sajnos a masodikat egy nehany evvel ezelotti foldrenges megrongalta. Elmeny volt az is, hogy sok honap utan most eloszor jol megaztam...

Errefele most az a legnagyobb problema, hogy Barack Obama megint eltolta a tervezett latogatasat. Az amerikai elnok ifjukoraban negy evet elt Indoneziaban, neveloapja neven, helyi iskolaba jart, beszelte a nyelvet, tehat igazan specialis kapcsolat fuzi ehhez az orszaghoz. Az egeszsegugyi reform vegszavazasa miatt mostanaban nem tud kimozdulni Washingtonbol, ezt itt mindenki megerti, de azert nem orulnek annyira a halasztgatasnak. Az USA egyebkent Obama kulonleges helyzete mellett egyre jobban felismeri Indonezia strategiai fontossagat, kulonos tekintettel arra, hogy a vilag legnepesebb muzulman allamarol van szo, amelynek fontos szerepe lehet a kozel-keleti valsag kezeleseben. Erdekes egyebkent, hogy a hindu Baliban meglehetosen toleransak a tobbi sziget muzulman nepeivel, bar persze nem igazan szimpatizalnak veluk... Delelott egy nagyon szep helyen fekvo templomban jartam. Uluwatinak hivjak es az ocean partjan egy sziklaszirten fekszik, igen latvanyos. Egy motoros vitt ki, kozben sok erdekeset lattam. Peldaul azt, hogy ez sokkal gazdagabb videk, mint Kambodzsa. Rendezett falvak, szep hazakkal, jol oltozott emberek, itt a nyomor kevesse erzekelheto. Mindenki nagyon vallasos, minden hazat es munkahelyet naponta beszentelnek es a bejarat ele kis ajandekot tesznek ki. Ugyanakkor a tomegkultura teljesen elamerikanizalodott, a tevemusorok pl. tok ugyanolyanok, mint a fehereknek, vagyis orrba-szajba Megasztar meg szappanopera. Meg persze sok sport, ma neztem egy roplabda-meccset, a legnagyobb sztar egy Sabo nevu jatekos volt. Ez az utolso estem Balin, szep hely, mindent tud, ocean, beach, vulkan, palmafak, templomok, pubok, ettermek, boltok, nok - megsem fogott meg igazan, de talan majd legkozelebb...

Rafting - eletemben eloszor! Negy japan es egy ausztral meg persze a helyi vezerevezos tarsasagaban vagtam neki a 12 kilometeres tavnak. A helyszin termeszetesen gyonyoru videk, kristalytiszta folyo, hatalmas palmaerdok, teraszos rizsfoldek, vizesesek. Gond nelkul lecsurogtunk, a vegen egy 4 meteres meredek szakasszal koronaztuk meg az utat, kivaloan szorakoztam. A fiatalok leginkabb azzal foglaltak el magukat, hogy a tobbi csonak utasaira szortak a vizet a lapattal, persze mi mi megkaptuk a magunket. Utana kaptunk egy jo ebedet es ismet masfel oras ut hazaig. Gyorsan megvettem a hetfoi repjegyemet, tudniillik eletemben eloszor ugy utazom, hogy addig maradok egy helyen, ameddig jol esik, a tovabbutazast mindig az adott helyszinen szervezem meg. Ezutan kiprobaltam az oceant, nagyon szep es nagyon sos, igen meglepo modon. Sokaig ultem a parton, neztem a naplementet es beszelgettem egy helyi holggyel, akirol kiderult, hogy ubudi. Kozben egy ujsagcikken tunodtem, amely arrol tudositott, hogy az orszagban mukodo nemzetkozi iskolakban a kormany kotelezove teszi a helyi nyelv, tortenelem es vallas tanitasat. Par nap mulva egy olyan baratomnal fogok vacsorazni, akinek negy gyereke jar ilyen intezmenybe, kivancsi leszek a velemenyukre...

Gyors reggeli utan irany Kuta, amelyet egy jeles szakerto Siofokhoz hasonlitott. A szallodat egy kisse nehezen talaltuk meg, az ingem totalisan atizzadt, de az eredmeny megerte: nagyon kellemes, palmafas, uszodas muintezmenyben lakunk. A varos tele van boltokkal, itt azutan minden a turizmusrol szol. Az egyik elso es megrendito elmenyem a 2002-es diszkorobbantas emlekmuvenek felfedezese volt. Nagyon rosszul ereztem magam, ahogy neztem a meggyilkoltak hosszu nevsorat. Ezutan kovetkezett a penzvaltasi akcio: miutan egy nagyon jo atvaltast ajanlo helyen majdnem atvagtak -valahogyan a 900 ezerbol 700 ezer lett...- inkabb egy gyengebb arfolyamu, de biztos helyet valasztottam. Innen irany a tenger illetve ocean, hiszen az Indiai-ocean partjan vagyok. Ez egy nagyon rendes beach, nagy hullamokkal, szorfosokkel, napernyokkel. Este itt a berugas a program, meglatjuk, sikerul-e nekem is beallni a sorba...

A hollandok voltak a legszemetebb gyarmatositok, pedig a britek meg a franciak sem voltak kutyak - allitja hatarozottan B., akit a sok utazas nagyon politikussa alakitott. Szerinte a hollandusok semmit sem invesztaltak Indoneziaban, csak elvittek a kincseket. Mindenfele remtortenetket meselt errol, de amikor azt kerdeztem tole, van-e itt vagy Hollandiaban a gyarmati historiat feldolgozo muzeum, akkor erre nem tudott felelni. Dzsakartaban lesz modom ellenorizni, mit gondolnak az indonezek a sajat tortenelmukrol, azutan egyszer majd ugyanezt megnezem Hollandiaban is. Egy kicsit idetartozik, hogy reszt vettem egy folklor tancesten, mit mondjak, majdnem elaludtam, szerencsere a zene izgalmas volt, a nok es a jelmezek szepek. Termeszetesen a legfobb gonoszok itt is a feketek meg a kopaszok...Delelott ismet nagyot kirandultam, megneztem egy mokas, majmokkal teli erdot es templomot -az utcat, ahol lakom, egyebkent Monkey Forestnek hivjak- majd piacoztam es felkerestem a helyi konyvtarat is. Senki nem erti meg, hogy engem kevesse izgatnak a templomok meg a barlangok, azert utazom a kornyeken, hogy megertsem, tenyleg Azsia lesz hamarosan a vilag ura...

Most temetik R-t, sokat gondoltam ra, meg J-ra is. Nagyon sajnalom, hogy nem lehetek ott.

Vegre egy igazan jopofa dolgot is lattam, egy Antonio Blanco nevu Dali-epigon festo gyonyoru muzeumat. Nagyon szep kornyezet, izgalmas haz, palmak, madarak, jo zene, sok pucer no, mi kell meg? Utana hatalmas seta, a fel varost bejartam. Ubud egy nagy kamu, itt minden mu, a sok almuvesz ellepi a helyet, tenyleg 2 meterenkent talalni uj galeriakat. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a szart adja el mindenki, a hulye turista meg benyalja. De sebaj, legalabb egy hely, amelyet kitalaltak. Az a brandje, hogy itt mindenki muvesz. Semmi masrol nem szol az egesz termeszetesen, mint a latogatok lehuzasarol. Persze, szep a taj, a palmak meg a rizsfoldek, de valojaban semmi kulonos. Bizonyara cinikus alak vagyok, de nincs mitol elajulni errefele. Itt elni ugyanolyan halal, mint Siem Reapban...Eszte masszazs, ezeknek itt fogalmuk sincs, mi az, de a kislanyok kedvesen mosolyogtak...

A Csend Napjaval unnepeltek a hinduk az ujevet a szigeten. Ilyenkor nem szabad az utcara menni, villanyt gyujtani, hangoskodni, hanem csendes elmelkedessel illik keszulni a kovetkezo esztendore. Ezt a kulfoldieknek is illik betartani, ezert mi is a panzioban dekkoltunk. Szerencsere kajat keresre szerviroztak, az uszoda is uzemelt, meg a gyertyafeny is kellemes. Nagyon tanulsagos nap volt, egyaltalan nem unalmas, szoval lehet elni internet nelkul is...egy darabig.

Ubudban ordogot uzunk, latvanyos felvonaulason mutatjak be a kulonbozo iskolak a hatalmas papirfigurakat, amelyeket vegig hurcolnak a varoson, majd allitolag elegetik oket. A varoska egyebkent tele van galeriaval, itt minden a muveszetekrol meg persze a turizmusrol szol. A megbeszeltek szerint talalkoztam B-vel, aki nagyon lelkesen avat be a hely titkaiba. A panziobol szep a kilatas, remelem, meleg viz is lesz...Az utazas problemamentesen zajlott, a repterrol taxi hozott ide. Bali egyik specialitasa a mai unnep, amit holnap megspekelnek valami meditacioval, allitolag senkinek sem szabad az utcara menni. Ezert jol bevasaroltunk es a napot az uszoda partjan toltjuk majd. Az indonezek meglehetosen baratsagosak, az elso benyomasaim nagyon pozitivak. A repulorol szep volt latni a tengert, nehany nap mulva oda is eljutok...

A sok ezer pirostrikos bekesen eszik, nezi a tevet, massziroztatja magat vagy egyszeruen alszik. Igy keszulnek Bangkokban a kormany megbuktatasara. A szallodatol nehany percre, a Demokracia Emlekmuvenel van az egyik gyulekezohelyuk. Szol a zene, uvoltenek a szonokok, az egesznek majalis-jellege van. A tuntetes csak holnap kezdodik, jo hosszasan melegitenek...Egy darab sargatrikost sem lattam az egesz varosban, pedig delelott hosszasan setaltam. Fogalmam sincs, kinek kell drukkolni, kik a progresszivek es kik a "rosszak", de nagy dolog, hogy sok szazezren sok szaz kilometert utaznak azert, hogy bekes eszkozokkel kienyszeritsek a kabinet tavozasat. A pirosak leginkabb videkiek, a puccsal eltavolitott korrupt korabbi kormanyfo hivei. Thaksinrol mindenki tudja, hogy milliard dollarokat lopott, de kozben -legalabbis verbalisan- odafigyelt az elhanyagolt videki emberekre, akik ezert halasak neki. A varosi kozepuletek egyebkent sargaban pompaznak, sok az allig felfegyverzett kommandos, kerdes, mennyire sikerul bekesnek maradnia a tuntetesnek. Nagyon elveztem a hangulatot, jo sokaig veluk maradtam es vettem egy kereplo-felet, amivel majd jol elkergetjuk a jelenlegi "keregeto" kormanyt. Sajnos, en mar nem tudom megvarni az igazi balhet, nagyon sajnalom. Egyebkent ma igazi turistakent viselkedtem, megneztem a kiralyi palotat meg a hatalmas, fekvo Buddhat a Watpo pagodaban, de a legjobb a nagy seta volt, ahol kis csatornakat, erdekes epuleteket, szep parkokat fedezhettem fel. Ha lesz meg idom, beiktatok egy rovid masszazst, azutan irany a repter...

Megvolt a pingponso is, bar ne lett volna...Mi csak a banan-, penge- es uvegnyito reszekig jutottunk, mert annyira unatkoztunk, hogy eljottunk. Ilyen szinvonaltalan, erdektelen es mellekesen undorito musort meg nem lattam. Kimondottan gusztustalan, unott arcu kurvak tengenek-lengenek a szinpadon, iszonyu volt. Idonkent felajanljak, hogy menje el veluk a szomszed szobaba, de ezekkel...? Az egesz kornyek csak a turistak lehuzasarol szol, mindez izzadsagszaguan, stilustalanul, butan. Hiszen ha jo musor lett vola, szep nokkel, mi is maradtunk volna meg es ittunk volna meg nehany sort. Elmeny volt visszamenni a mi negyedunkbe, ahol mindenki derus, szol a zene, a fiatalok tancolnak az utcan, szoval kiraly...Delelott egy jot hajokaztunk, nagyon elveztem a varost a vizrol is, utana sopping a plazaban, ekozben jo evesek-ivasok. Holnap nagy tuntetes varhato, a szokasos pirosak kontra sargak akcio, kicsit aggodunk, Dani ki tud-e majd menni a repterre. De ahogy ismerem, jo koran elindul es nem lesz semmi problema.

Bangkok a city of life - hirdeti egy hatalmas transzparens a Siam teren. Idult vigyorral setaltam delutan ebben az igazi nyuzsgo, izgalmas, szep, sokszinu kulturvarosban. Reggel 5-kor indultunk Siem Reapbol taxival es 6 ora alatt itt is voltunk. Dani kicsit nehezen tert magahoz, este szokas szerint meg gondosan kiutotte magat. Nagyon klassz szallodat talalt egy porgos kornyeken, meg uszoda is van. Rovid piheges utan elindultam, az elso epulet a hotellel szemben, amelyet meglatta, a Chabad-haz volt. Be vagyok keritve...Ezutan irany egy munkamegbeszeles. Szo szerint errol volt szo, egy budapesti munkarol beszelgettunk egy francia urral, mindezt egy jo ebed es egy pompas Lavazza-kave kisereteben. A joizu es eredmenyes beszelgetes utan felszalltam a magasvasutra es megneztem a Jim Thompson Muzeumot, amelyet kambodzsai ismeroseim ajanlottak figyelmembe. Ez az amerikai ur egy nagyon szep muveszeti gyujtemenyt szedett ossze, amelyet a gyonyoru, thai stilusu hazaban mutatnak be. Ezutan irany a varos es a legnagyobb szerencsere beestem a Muveszeti es Kulturalis Kozpontba, amely egy kicsit a New York/i Giggenheim Muzeumra hajazo, erdekes es jo nagy muintezmeny. Szamos kiallitohelyiseggel, kavezokkal es foleg izgalmas kiallitasokkal varja a latogatokat. Nagyon latvanyos az uj bangkoki parlament epuletere kiirt palyazatra erkezett tervek bemutatasa, itt azutan tenyleg mindenfele csoda lathato - legalabbis rajzon es maketten. Tovabba megneztem egy kortars japan kepzomuveszeti tarlatot, ez felejtheto volt. Kesobb beultem egy tuk-tukba es hazahajtattam. Fantasztikusan sok szep felhokarcolot lattam, igazan igenysen epitkeznek erefele. Az emberek kevesbe baratsagosak, mint Kambodzsaban, viszont a nok szebbek. Este tobbmenetes vacsora a nagzon elo setaloutcakban, egy kis sopping, egy kis netezes, majd egy jo nagy alvas. Nehany nap alatt tobbet eltem meg, mint fel ev alatt a Porfeszekben. Nagyon hianyzott mar a nagyvaros, most lubickolok benne...

Miért élnek az emberek úszófaluban, pici házakban, kicsi térben? Ezt kérdezte Dani a hajóban és többször utána is. Szokás szerint kimentünk a második számú turisztikai nevezetességet, a Tonle Sap tavat és az ott élő embereket megnézni. Szerencsénkre a csónak lerobbant és míg a vezető megjavította, módunk volt egészen közelről bekukkantani a lakók életébe. Láttuk, hogyan dolgoznak, hogyan mosogatnak, hogyan alszanak, hogyan közlekednek, hogyan mosakodnak...Engem nem rázott meg ez az életforma, a gyerekeket annál inkább. A kirándulás után hosszas szállodafoglalási procedúra következett, de úgy néz ki, jó helyünk lesz Bangkokban, ahova reggel korán indulunk taxival. A hét végét együtt töltjük ott, azután ő utazik Budapestre, én meg Balira. Úgyhogy valószínűleg ritkulni fog a blog, mert nem viszem magammal a laptopomat, de bizonyára azért naponta lesz lehetőség megnézni az üzeneteimet. A tervek szerint kb. két hétig utazgatok, valamikor április elején jövök visszas Siem Reapba, 15-én pedig irány Budapest!

Mit esznek a halak az emberek meztelen lábán? Ezen tűnődtünk Danival, miközben ült a medence szélén, lábait felajánlva a halaknak. Ezek pedig magy lelkesedéssel csapnak le az új húsra és csiklandozzák, csipkedik a delikvenst. Furcsa látvány, hogy egy csomó hal tolong egy boka körül, de állítólag nem rossz érzés. Csak nem sikerült rájönni, mire is jó ez az egész? Az egész belváros tele van ilyen halas medencékkel, ez most a sláger itt, Dr. Fish-nek hívják az üzemeltető céget. Mindezt egy nagyon finom pizza után ejtettük meg, a masszázs emaradt, mert már bezártak a szalonok. D. azt mondta, abból is látszik, hogy ez egy komcsi ország, hogy nagyon korán leáll az élet, minden bezár. Bezzeg Thaiföldön ez egészen másképp működik...A nap fénypontja a angkori kirándulás volt, bár viszonylag rövid időt töltöttünk a helyszínen, mégis fontos tapasztalatokat szereztünk. De persze az egészben az a legjobb, hogy egész nap beszélgetünk...

Megjött a kisfiú, kicsit véres fejjel, fáradtan, de a lényeg az, hogy itt van. Történt, hogy thaiföldi búvárkodása alkalmával át akart ugrani egyik csónakból a másikba, de egy hullám megzavarta a manővert, és teljes sebességgel fejjel nekiment a hajógerendának. Kissé aggódik, hogy elfertőződik-e a seb, de úgy néz ki, megússza. Rövid zuhanyozás után elvánszorogtunk a belvárosba és a Pub streeten ettünk valamir meg sörözgettünk. De leginkább jót beszélgettünk, itteni meg otthoni dolgokról. Nagyon jól esett - remélem, mindkettőnknek. Úgy terveztem, hogy még megiszunk egy kávét két helyes magyar nővel, de mire hívtam őket, már a szállodájukban dekkoltak. Kár. Hát, a mai sem volt egy izgalmas nap...

Van-e itt jó környék? Hol laknak a gazdag emberek? Ezen tűnődtem a mai hosszú sétámon, amelynek alkalmából egy kicsit felfedeztem a környéket. Egy széles, piros salakos utcában lakom, ennek az egyik különlegessége, hogy itt található a város egyetlen mecsete. Megpróbálok majd megtudni valamit az itteni muzulmán közösségről, remélem, szóba állnak velem. Szóval, a környék nagyon változatos, gyönyörű, nagy házak és a legprimitívebb viskók találhatók egymás mellett. A város más részein is megfigyelhető ez, úgyhogy fogalmam sincs, melyik az igazán elit vidék. Állítólag a Nemzeti Múzeum környékén laknak a tábornokok, de arrafelé is láttam iszonyúan lepusztult építményeket, amelyeket nem neveznék háznak. Valószínűleg tudatos ez a keveredés, úgy tűnik, itt nem félnek egymástól az emberek. Persze azért ma is láttam szögesdrótos kerítést egy-egy módosabb háznál, de ez nem jellemző. Valahogy a szegénység is elviselhető, még az olyan gyarmatosítónak is, mint én vagyok. Viszonylag kevés a koldus és ők sem agresszívek. Az emberek az utcán élnek, esténként körbeülik a kaját és esznek, beszégetnek az udvaron. Valahogy ritmusa van az itteni életnek, a belvároson kívül nincs pörgés, nagyon nyugis az élet. Azért már nagyon vágyom a nyüzsgésre, ez a nagy nyugalom nem tesz jót...

Komolyan mondom, a Porfészekben intenzívebb az éjszakai élet, mint Pesten...Este 10 óra van és hatalmas a hömpölygés a belvárosban, de máshol is érzékelhető a mozgás. Igaz, hogy igazán intenzív élet csak néhány utcában érzékelhető, de akkor is. Jó, jó, tudom a Liszt Ferenc tér meg a Ráday utca meg a Margitsziget meg az alter helyek - mindez nem hasonlítható össze egy ázsiai kisvárossal, de jó tudni, hogy ha mulatni akarok, akkor nagyjából éjfélig elég sok helyet nyitva találok és utána is akad jónéhány használható műintézmény. A legnagyobb problémát a gyerekeknél látom, nekik szinte semmilyen szórakozási lehetőségük nincs. Például változatlanul nincs mozi, bábszínházról vagy hasonló helyekről álmodni sem lehet. Ezért nem véletlen, hogy a gyerekek megszállják a plázákat és vadul nyomkodják a játékautomatákat és a nyerőgépeket. Este körülnéztem a városban és az egyik kicsi és nagyon sivár plázában tömve volt a játékterem. Minden más helyiség nagyjából üres volt, de a gyerekeket nem lehetett kirobbantani az gépek mellől. Lehetne -és kellene- fiolozofálni arról, milyen kulturális értékeket visznek magukkal ezek a gyerekek, de az a rezsim, amelyik az iskolán kívül semmit nem tud nyújtani a fiataloknak, az mindent rosszat megérdemel...

Douceur - édes, kedves, szelíd, barátságos, jóindulatú. Ezzel a jelzővel illetik rendszeresen Kambodzsát a francia nyelvű könyvek, cikkek, leírások, emlékezések. Sokszor olvastam erről és tényleg van benne valami. Momentán például a panzió terszán üldögélek és mindenhonnan lágy zene jön felém. Van ebben esküvői buli (ez a jó időszak, nem mindig engedik egybekelni a párokat), templomi zene, diszkó, karaoké, kerti parti, de az egész valahogy egységes. Sokszor üvöltetik itt a zenét, az elviselhetetlen, de szerencsére ebben most nincs részem. Nagyon meleg van így 11 óra felé is, szólnak a kabócák, és valami nagy békesség honol errefelé. A belvárosban nyilván dühöng a szombat esti láz, errefelé az emberek ülnek az udvaron és beszélgetnek vagy tévét néznek. Máskor már többször írtam, hogy soha sehol nem mosolyogtak rám ennyiszer. Szóval, idilli hely ez, de valójában mégsem az. Mert mindenhol azt hallom és olvasom, hogy nagyon erőszakos is tud lenni ez a békésnek tűnő nép. Hiszen mégiscsak khmerek öltek meg több millió khmert, alig 30-35 éve. Hiszen óriási a családon belüli erőszak, főleg a falvakban. Hiszen szinte naponta öntenek le savval embereket, bosszúból. De mindebből a külföldi nem lát semmit, legfeljebb olvas az atrocitásokról. A külföldinek marad a mosoly és a douceur...

Valószínűleg az utolsó, a projekthez kötődő találkozót bonyolítottam le kedvenc helyemen, az Hotel de la Paix-ban. Történt, hogy e-mailben megkeresett a Heritage Watch nevű nem-kormányközi szervezet egyik embere, hogy szeretnének velem találkozni Koh Ker-ügyben. A randevúra természetesen elhívtam A-t, aki hamarosan a nevezett faluban fog élni, mint a közösségi alprojekt főnöke. Ez a Heritage Watch egy komolynak tűnő szervezet, legalábbis a honlapja szerint: adatbázist tartanak fenn a lopott műtárgyakról, a felelősségteljes turizmust promotáló programokat indítanak, képzéseket tartanak a helyieknek pl. arról, hogyan legyenek jó idegenvezetők. Az NGO képviseletében megjelent egy nagyon lelkes és tudatlan amerikai hölgy és segítője, egy helyi versenyző. A. röviden elmondta nekik, hogy tapasztalatai szerint magyon nehéz bármire mozgósítani a helyieket, akik még mindig nem heverték ki a háborús traumákat, azaz nem képesek semmilyen értelmes cselekedetre, ehelyett verik és megerőszakolják a feleségüket meg a gyereküket. Közben "természetesen" elvárják, hogy a fehérek nyomják nekik a pénzt, ha nem kapják meg, jól megsértődnek. Az amcsi nő nagyon meg volt döbbenve, láthatóan halvány fogalma sem volt a körülményekről, amin azért nem lehet csodálkozni, mert még nem járt a helyszínen. Csak azt nem értem, miért dolgoztatnak olyan embereket, akiknek a minimális helyismeretük sincs, mire valamit megértenek, eltelik több hónap. Megindító és szánalmas látvány volt, amikor a nő arcára kiült a megdöbbenés, de becsületére legyen mondva, megköszönte az őszinte szavakat, jelezve, hogy A. volt az első, aki feltárta előtte a valódi problémákat. Sebaj, valamit majd ők is fognak csinálni -egyébként korábban már próbálkoztak, de belebuktak a Koh Ker-i legendás apátiába- és előbb-utóbb reális, megvalósítható terveik is lesznek. A megbeszélés után nagyon finom vacsi a Malraux étteremben, megünnepelendő A. és E. együttjárásának 5. hónapfordulóját, közben nagyon érdekes beszélgetés K-val, a nagyon értelmes és csinos magyar régész-térinformatikus-mongol szakértővel, aki igazán ütős projektet gründol a Selyemút és Stein Aurél témakörében. Ez volt a legfőbb haszna a projektnek: megismerkedtem sok kiváló emberrel és persze egy kicsit beleszagoltam Ázsiába...

Őskori vadászállomás Párizs kellős közepén, a rue Rivolin, az első falu Marseille-ben, az első amputált test Franciaországban, megkövesedett hajó Lyonban a Saone partján, lovasok és lovak közös sírja, I. világháborús amerikai katona búcsúlevele, az 1937-es párizsi világkiállítás szovjet pavilonjának egyik szobormaradványa, sírok, mozaikok, pénzérmék, házak - néhány lelet a Preventív Régészeti Intézet (INRAP) zsákmányából. Az intézmény elnöke előadásában elmondta, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években fiatal francia régészek felháborodva konstatálták, hogy a nagyberuházások -elsősorban az útépítések- tervezésekor egyáltalán nem vették figyelembe az adott területen található régészeti kincseket. Ezért egyesületet hoztak létre, megkeresték a beruházókat és felhívták a figyelmüket a problémára. Ebből a civil szerveződésből jött létre 2001-ben a mammutintézmény, amely 2000 szakembert foglalkoztat. Ma már temészetes, hogy a beruházók betervezik az ásatásokat, amelyet egyébként ők maguk finanszíroznak. Ha nagyon fontos és elmozdíthatatlan kincseket találnak, akkor módosítják az építési terveket. Az INRAP nagyon fontosnak találja, hogy -mint közpénzből működő intézmény- minél több helyen bemutassa a nagyközönségnek az ásatásokat. Egyes helyeken -így például a marseille-i falu esetében- állandó kiállításon prezentálják a múltat a nagyközönségnek. Hiszen a cél pontosan ez, vagyis hogy minél jobban megértsék és megértessék az emberi civilizáció élet- és szokásrendszerét. Ezt a működési és szervezeti modellt egyébként Magyarország is átvette, létrehozva a KÖSZ nevű nagy állami intézményt. Az INRAP elnöke egyébként a Koh Ker-i projekt szakértőivel is tárgyalt, meglátjuk, mit tudnak majd a fiúk kihozni a találkozóból...

Nick, az egyik árvaház-hálózat főnöke azt magyarázza, hogy egyedül neki van víziója Kambodzsa jövőjéről, ez pedig nagyon egyszerűen a gyermekek nevelésén és oktatásán múlik. Ezért hozta létre alig másfél évvel ezelőtt az első árvaházat, ahol számos külföldi önkéntes dolgozik. Azóta már még egy házat működtetnek és tervezik egy gyermekfalu létrehozását is. Mindezt kizárólag adományokból fedezik, ezért a jelentkező önkéntesek első feladata az, hogy a saját országukban gyűjtsenek pénzt az alapítványnak. Számos szállodában van emberük és ha a vendégeket a szociális turistáskodás is érdekli, akkor az alapítványhoz küldik őket, ahol elmagyarázzák a működést, elviszik őket a házakba és a végén természetesen illik adománnyal búcsúzni. Mindezt a cég új kávézójában adta elő, miközben két brit hegedűs ír és skót nótákat játszott. Az itt befolyt pénzek is az árvák jobb életét szolgálják. Nick szerint egy árva ellátása havonta 100 dollárba kerül, úgyhogy minden fillérnek van helye. Elmesélte, hogy nagyon oda kell figyelni az adminisztrációra is, le kell papírozni mindent, nehogy később gyermek-kereskedelemmel vádolják őket. Sokat dolgozunk, de nagyon gyorsan jönnek az eredmények, a gyerekek pillanatok alatt megváltoznak a normális körülmények között - fejezi be előadását a sokadik sör után a brit szociális munkás.

Nagyon értelmes kislány a recepciós, egyszer már említést tettem róla, napi 12 órát dolgozik, havi 50 dollárért, nincs egyetlen szünnapja sem. 26 éves, Phnom Penhből került ide, ott lenne egy panziója, de összeveszett a szüleivel és inkább Siem Reapban nyomorog a tuk-tukos férjével. Sokat beszélgetünk, egyrészt szeretnék minél többet megtudni tőle a panzió működéséről, a költségekről, a problémákról, de érdekes dolgokat mesél az itteni mindennapokról is. Ő is vallja, hogy a hagyományok szerint rendezi be az életét, de ezek szerinte egyre rugalmasabban értelmezendők. Vonatkozik ez a családra, a házasságra, a szexre, a munkára. Például manapság már teljesen természetes dolog a válás, ez nem bélyegzi meg örökre a nőt. Egyébként a számítógépben megmutatta a 31 éves nővére fotóit és felajánlotta, hogy ha vele megyek a fővárosba, akkor bemutat a hölgynek. erre most biztosan nem fog sor kerülni, de bíztató, hogy ilyen perspektívák léteznek errefelé...Elmondta, hogy ő bár már elég öregnek számít, mégsem akar még gyereket, mert nincs jól eleresztve anyagilag. Kíváncsi vagyok, meg is fogom kérdezni tőle, mitől változna meg az élethelyzete később? Ő nagyon gyengén keres, egy tuk-tukost sem vet fel a pénz, miből lenne az az elfogadható helyzet, amikor már bevállalhatják a gyereket? Ráadásul a családja sem él itt, ez nagyon nagy hátrány. A nap legfontosabb eseménye, hogy találtam egy újabb remek kávéházat, néhány napja nyílt meg. Egy olasz svájci ismerősöm csinálja, remek Illy kávét gyárt, nagyon rendes gépet is beruházott. Este újabb nagy beszélgetés a 9 fős magyar turistacsoporttal, egyre jobban irigyelem őket, hogy évtizedek óta együtt kirándulnak a világ minden részébe és még a politika sem tudta szétverni a csapatot. Igaz, nagyon odafigyelnek erre, nem hagyják, hogy így legyen...

Elköltöztem egy panzióba. Ennek egyik oka, hogy az egyébként kellemes lakásomban elviselhetetlen lett a meleg, tekintettel a tetőtéri kialakításra. A másik ok az, hogy ajánlanak bérbevételre egy panziót, kipróbálom lakva, azután meglátjuk. Az máris látszik, hogy jó adottságú, de rosszul menedzselt intézményről van szó, nagyon barátságtalan, hagulattalan, ráadásul az internet-kapcsolat is bizonytalan. Eszterék is látták, egészen beindultak, de persze kevéssé sanszos az üzlet. Este érdekes vacsora, sok magyarral. Egy 9 tagú társaság érkezett ide, közöttük geofizikusok, akik mérni is fognak Koh Kerben. Jókat beszélgettünk az egyik úrral, aki sokat dolgozott külföldön, elsősorban a kubai élményeiről faggattam, de sok szó esett Bős-Nagymarosról is. Később kiderült, hogy a régészek feltehetően megtalálták a királyi palota helyét, jót vitatkoztunk arról, mi most a teendő. Én amondó voltam, hogy ha ez világszenzáció, akkor csak erre kellene koncentrálni, ki kell ásni és el kell adni az infót a nagyvilágnak. A régészek visszafogottabbak voltak, szerintük ez nem akkora szám és majd a főnökség eldönti, mi legyen a következő lépés. A lényeg az, hogy nagyon jó hangulatban beszélgettünk, nyoma sem volt a korábban időnként megjelenő személyi problémáknak. Fontos, hogy végre talán lesz iránya a projektnek, épp ideje...

Purimot ünnepelt a teljes helyi hitközség, azaz három fő: Suzanne, akit kineveztem elnöknek, Sol, egy amerikai fickó meg én. Ennek örömére felfedeztünk egy új éttermet, ahol nem csak jó minőségű kaját, hanem nagyon szép szervírozást is kaptunk. Az amerikai gyerek, egyébként az egyik nagy szálloda dolgozója, saját maga gyártotta le a képen látható Hámán-táskákat. Ahhoz képest, hogy először gyűrkőzött neki a feladatnak, kimondottan jól sikerült a mű. Az ünnep alkalmából Suzanne egy tigrises álarcot hordott, magam a szokásos sárga kipámban pompáztam. Az evés közben odajött az asztalunkhoz egy helyi gyerek és kérdezte, miért hordok sapkát. Mert zsidó vagyok - feleltem neki. Tudod, mi az? - kérdeztem tőle. Nem - így ő. Lehet, hogy ez a te szerencséd - így én. A hétvége másik figyelemre méltó eseménye a hagyományos bábos felvonulás volt. Különböző árvaházak, iskolák, alapítványok hatalmas papírfigurákat gyártanak, állatokat, embereket, isteneket és ezzel végigvonulnak a városon, síppal-dobbal-nádi hegedűvel. A gyerekeket általában hatvan év körüli, idült mosolyú amerikai hölgyek és húsz év körüli, idült mosolyú amerikai fiúk és lányok kísérik. Minden tiszteletem ezeké az embereké, csak jönne le róluk egyszer ez a "most azután jól megmentjük a világot, ha akarja, ha nem"-típusú derű. Tudom, cinikus gyarmatosító disznó vagyok, de valahogy nem csípem ezeket a hivatásos világmegváltókat...

Dani Bangkokba érkezett és nem döntötte el, merre tovább. Mindenféle verzióról tanácskoztunk, végül, nagyon bölcsen, úgy döntött, hogy kedves helyére, valamelyik szigetre utazik, ahol búvárkodni szokott. Vicces, hogy az egész család momentán itt, a térségben üzemel. Méghozzá éppen egy olyan pillanatban, amikor Thaiföldön nagy balhék kezdődnek. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis kimondta, hogy megfosztja vagyona egy részétől a volt kormányfőt. Thaksin amúgy a telekommunikációs szektorban gyűjtötte össze több milliárd dollárra becsült vagyonát. A bíróság szerint ennek nagy része csalárd úton, korrupcióval és adóelkerüléssel került a politikushoz, akit néhány éve puccsal kergettek el az országból azóta többnyire Dubaiban él, de gyakran megfordul Kambodzsában is, ahol -a szomszédokat szivatandó- miniszterelnöki tanácsadói címmel is felruházták. Az utóbbi időben többször megtisztelt minket is látogatásával, itt, Siem Reapban szeret ugyanis golfozni barátjával, Hun Sennel. Uralkodása alatt nagyon odafigyelt arra, hogy gesztusokat tegyen a szegényebb régiók népei irányában, pl. olcsó egészségügyi hozzájárulással tette lehetővé a kórházakban történő ápolást. Hívei, a "piros ingesek" nem felejtették el a jó svádájú, a demagógiát mesterfokon űző politikust és ma is hatalmas kultusza van. Ellenfelei, a "sárga ingesek" viszont egyértelműen negatív figurának tartják, aki politikai kapcsolatait kihasználva lopta össze vagyonát. Az ítélet kihirdetése után tüntetések kezdődtek Bangkokban, úgyhogy Dani bölcsen tette, hogy gyorsan elhúzott...

Ismét rendkívül eredeti ötlettel sikerült meglepnie a közvéleményt és az érdekelteket a kambodzsai kormánynak. Hun Sen miniszterelnök bejelentette, hogy a jövőben az ország legnagyobb magánvállalatainak kötelező jelleggel "patronálniuk" kell a hadsereg egyes egységeit. A hivatalos indoklás szerint ezzel a "szolidaritási" gesztussal jelentősen emelkedni fog a katonatisztek és családjaik anyagi helyzete. A kormányrendelet értelmében a cégek ezentúl mindenféle materiális segítséget, élelmiszert, gyógyszert, munkaeszközöket, állateledelt, vetőmagot, gépjárműveket, lakásokat és irodaházakat kötelesek a "testvéregységek" számára biztosítani. Ez a rendszer kicsiben már eddig is működött, most azonban teljes szépségében bontakozik majd ki. Ehhez hozzájárul az is, hogy az üzleti-katonai pároshoz betársul egy harmadik fél is, méghozzá egy-egy kormányzati szerv "személyében". A kormányzati dokumentum név szerint felsorolja a patronáló vállalatokat, ezek között találhatóak a legnagyobb olajkitermelő és forgalmazó cégek, bankok, telekommunikációs vállalatok, mezőgazdasági kombinátok. A cégek vezetőinek egy része nem tud arról, hogy segíteni akar a katonáknak, mások pedig azt mondják, hogy saját akaratukból vállalják a nemes feladatot. A kormány szóvivője emlékeztetett arra, hogy a javak megosztása régi khmer hagyomány, így semmi rendkívüli nincs abban, hogy felújítják és megerősítik ezt a szép tradíciót...

Április közepén lesz 35 éve, hogy a vörös khmerek bevonultak Phnom Penhbe és megkeződött a rémuralmuk, amely kb. 2 millió kambodzsai legyilkolásával kulminálódott. Ebből az alkalomból számos visszaemlékezés jelenik meg, leginkább külföldön. Az egyik legizgalmasabb dokumentumot Párizsban hozták nyilvánosságra, az akkori francia konzul és a Quai d'Orsay táviratváltásairól van szó. Törtnt, hogy a vörös khmerek megjelenése után számos kambodzsai próbált bejutni a francia nagykövetség területére, politikai menedékjogot remélve. Közöttük volt több herceg valamint a kambodzsai parlament elnöke. Ők nem szívesen látott vendégek voltak, ezért a konzul -ebben az időszakban a legmagasabb rangú francia diplomata a helyszínen- utasítást kért a központtól, mit tegyen. Ez annál is sürgősebbnek mutatkozott, hogy a vörösök követelték a bent lévők listájának kiadását. Párizs utasította a konzult, hogy adja át a listát, ami egyben a magas rangú menekülők halálos ítéletét is jelentette. Ők kénytelenek voltak elfogadni, hogy el kell hagyniuk a nagykövetség épületét, bár sejtették, milyen sors vár rájuk. A parlamenti elnök alig tudott járni, a francia csendőrök vezették a vörösök autójához, maradványait azóta sem találták meg. Párizsban felesége már több, mint tíz éve pert indított a francia állam ellen gyilkosságban való bűnrészesség vádjával. Korábban több francia bíró is megpróbált kibújni az ügy alól, legutóbb azonban egy bíró úgy döntött, jogilag indokolt a pereskedés. A diplomaták és a csendőrök azzal védekeznek, hogy a vörös khmerek mindenképpen elvitték volna a bent lévőket. A feleség természetesen arra hivatkozik, hogy a francia államnak kötelessége lett volna megvédenie a magas rangú kambodzsaiakat, a körülményektől függetlenül. Nagyon izgalmas politikai-jogi-etikai ügy ez, sok év múlva talán ítélet is születik...

Minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve-típusú napot sikerült perfektuálnunk. Először is kiderült, a gyerekek nem bukták el a repjegy-pénzt, a nagy részét vissza fogják kapni. Másodszor, sikerült jegyet kapni Phuketbe, így kényelmesen utazhatnak abba a városba, ahonnan majdan hazarepülnek. A turista-nap első részét az ún. Kambodzsai Kulturális Faluban töltöttük. Ez egy skanzen-féle műintézmény, amelyben bemutatják az ország különböző részeinek jellegzetes épületeit, ruházatait, táncait. Látványos bemutatókat tartanak, "tanulságos" történeteket elmesélve. Közben még íjásztudásunkat is kipróbáltuk, ebben messze Miklós volt a legjobb. A búcsúvacsorát egy olyan helyen költöttük el, ahol tradicionális táncbemutatót is tartanak esténként. Tényleg szépen mozogtak a lányok, különösen a speciális kézmozdulataik nyűgözik le a publikumot. Szóval, igazi barang (=fehér) turistaként viselkedtünk, de ez jól esett, néha belefér egy-egy ilyen nap is...

Beütött a krach: elindultunk a repülőtérre, de nem jutottunk el oda, mert Miklós annyira rosszul lett, hogy meg kellett állnunk a városban. Különös szerencsével pont abba az étterembe szédült be, amelynek jól ismerem a tulajdonosát. Először a földre, majd székekre, végül a tulaj lakásának egyik ágyára feküdt, miközben jókat hányt. Valami csúnya bélfertőzést kapott ki a szerencsétlen fiú, előző nap tintahalat evett, lehet, hogy az volt a bűnös. Néhány órai pihenés után átmentünk a holland orvoshoz, aki rendesen ellátta és mindkettőjüknek adott igazolást, hogy nem voltak utazóképes állapotban. Meglátjuk, a biztosítók meghatódnak-e ettől a papírtól...A lényeg az, hogy most már nincs gáz, nagyjából rendbejött. Most az a feladat, hogy átszervezzék az utazást, sajnos, mára már megtelt a repülőgép, úgyhogy valószínűleg holnap mennek tovább Thaiföldre. Jó volt látni, hogy a nehéz pillanatokban Eszter tudott határozottan dönteni és közben ápolta is a barátját. Este még Eszterrel tettünk egy nagy sétát a városban, benyomtunk egy pizzát, megérdemeltük ezt a kis jutalmat. Közben arról beszélgettünk hosszasan, hogy esetleg ide jönnének élni egy pár hónapra. Nem gondoltam volna, hogy a Porfészek ennyire bejön nekik. Annál is inkább, mert én meg már alig várom, hogy újra Európában lehessek...

80 ezren betegedtek meg tavaly Kambodzsában maláriában, közülük 300-an nem élték túl a betegséget. 2008-ban 50 ezren kapták el a betegséget és 200-an haltak bele. A Parazitológiai Központ igazgatója szerint a látványos emelkedés egyik fő oka a rendkívül erős esőzés volt, a másik oknak pedig a a nehezen megközelíthető vidékeken beindult nagyszabású építkezéseken dolgozó katonák és munkások fertőződését jelölte meg. A tendencia rendkívül aggasztó, annál is inkább, mert 2000 és 2008 között 60-70 százalékkal sikerült csökkenteni a malária terjedését az országban. A hivatalos tervek szerint 2020-ra nem lesz maláriás megbetegedés Kambodzsában. Ide tartozik, hogy a gyerekek sokat problémáztak azon, hogy bevegyék-e a malária-gyógyszert. Budapesten ők is, én is azt a tanácsot kaptuk, hogy csak akkor bontsuk ki a gyógyszeres dobozt, ha érezzük az első szimptómákat. Régebben az utazóknak azt tanácsolták, hogy folyamatosan szedjék a gyógyszert, de a mellékhatások erőssége miatt az utóbbi időben már más terápiát javasolnak. A mi környékünkön egyébként nincs malária, úgy gondolom, hogy Thaiföldön is hasonló a helyzet, legalábbis azokon a turisták által látogatott vidékeken, ahova holnap utaznak.

Vajon mi lesz abból a nagyon okos szemű kisfiúból, aki eljött velünk, az apja hajójával, a tavi kirándulásra? Milyen életesélyei vannak azoknak az apró gyerekeknek, akik úszó lavórból ajánlgatják a kígyókat a turistáknak? A Tonle Sap tavon kirándultunk, megnéztük az úszófalvakat, kicsit beleláttunk az ott élő emberek életébe. Nagyon kemény élet ez, szinte a semmiből kell megteremteniük a kis életüket. A turistákból nem sok pénzt látnak, a hajókázási jogokat éppen a közelmúltban kapta meg egy koreai cég. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista odamegy a jegypénztárhoz és annyit kérnek tőle, amennyit nem szégyellnek. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy egy ismerős szállodástól előre tudtuk az igazi árat és a segítségével nagyjából tényleg annyit is fizettünk. Gyönyörűen sütött a nap, a meleget is el lehetett viselni, igazi turista program volt, a legjobb formában. A beszálláskor egy helyi fickó lefotózott bennünket, mire kiszálltunk a képünket egy tányérra applikálva ajánlották megvételre - kár, hogy oda sem néztem, különben bizonyosan megvettem volna az értékes árut. A kirándulás után egy kis városnézés, majd egy jó vacsora egy indiai étteremben. Nem maradhatott el a szokásos soppingolás és a sörözés sem, mindkettőben jelentős sikereket sikerült elérnünk...

Angkor, a Nagy Klasszikus. Sokadszor, most sem fog meg igazán. Vajon miért? Talán, mert egyszer sem vettem a fáradtságot, hogy rendesen utána olvassak. Talán, mert kötelező elájulni, és magam ezt világéletemben utáltam. Talán, mert nem tudok kilépni az európai énemből. Talán, mert nagyon meleg van. Talán, mert a gyerekeket sem fogta meg az egész. De mindebből nem csinálok tragédiát. Ma is sok szép helyen voltunk, olyanokon is, ahol eddig nem jártam. A tuk-tukos mindenhová elvitt, kiválasztottunk néhány különlegesen szép helyszínt és csak azokat néztük meg. A kiváló ebéd után szieszta, majd a szombat esti láz. Ami persze nincs. A tervezett koncertről épp lemaradtunk, maradt a vacsorázás a piacon és a többszöri sörözés. Meg persze egy kis sopping. Közben j beszélgetések, például arról, tudnának-e a fiatalok itt élni? Eszter korábban kijelentette, boldogan jönne ide, ezúttal rezerváltabban nyilatkozott. Egy évre, sok utazásssal, talán igen. Természetesen ebbőé nem lesz semmi, de már az is szórakoztató és tanulságos, ha az ember végiggondolja, milyen racionális érvek alapján költözne egy ilyen helyre. Pár óra alatt megértették, hogy milnden kelleme ellenére is milyen nagy árat kellene fizetniük, ha ide jönnének...

Esküvői vacsorára voltunk hivatalosak egy igen előkelő, de a várostól jó pár kilométerre fekvő étterembe. Ez utóbbi ténynek azért van jelentősége, mert gyalog közelítettük meg az objektumot és a fiatalok lábát egy kissé megviselte a papucs. Előtte ugyanis felkerestük a nagy, népi, "büdös" piacot, hogy ruhákat vegyünk - ez azonban csak este sikerült, egy másik hasonló intézményben. A vendéglő bejáratánál a nem is annyira ifjú pár fogadott a sleppjével, igazán szépen fel voltak öltözve. A hatalmas teremben vagy 50 feldíszített kerek asztal várta a vendégeket. A rendszer úgy működött, hogy addig nem hozzák ki a kaját, amíg az adott asztalnál az összes széket nem foglalják el a vendégek. Nálunk lassan gyülekezett a nép, addig ittuk a söröket, üdítőket, vizeket. Egyszer csak elérkezett a nagy pillanat és kezdtek érkezni a tálak, falatkák előétel gyanánt, majd csirkés-gyömbéres tészta, omlós csirke, rotyogó hal, leves, desszert - mindezt forgó tálról szervírozhattuk magunknak, természetesen pálcikával. Már éppen mentünk volna el, amikor Eszter kérte, hogy maradjunk, mert szerinte esemény lesz. Igy is történt. A menyasszonyt és a vőlegényt szépen egymás mellé állították és néhány métert mozgatták, mialatt a közönség rájuk szórta az előre kiosztott virágszirmokat. Ezután egymás szájába dugdostak szőlőt és banánt, majd ugyanezt tették a szüleikkel is, így köszönvén meg nekik a gondos nevelést. Később a színpadon is beszédet mondott az összes főszereplő, ebből természetesen nem értettünk semmit, de ezért ki lehetett találni. A nap fénypontja a házastársi csók volt, ami sehogy sem akart elcsattanni egymás száján. Később a pár táncolt is néhány lépést - persze főleg a videósok kedvéért. Egyébként egész este műsor ment a színpadon, több énekes és táncos váltotta egymást, a helyiek meg voltak elégedve a kulturális programmal is. Az étkezés végén minden asztalnál elhelyeztek kis, rózsaszín borítékokat, amelyeket a megfelelő tartalommal a kijáratnál kellett egy rózsaszín, szív alakú dobozba bedobni. Cserébe mindenki kapott egy rágógumit...Kisebb akadályok után gyorsan beértünk a városba, ahol letudtuk a soppingolás egy részét, majd egy szerény vacsorával zártuk a napot.

Megjöttek a gyerekek, azaz Eszter és Miklós. Ültem a Pub streeten a Soup of Dragon nevű étterem teraszán, egyszer csak megjelentek, persze meg volt beszélve, de akkor is jópofa volt. Nagyon szép teljesítményt nyújtottak, délután 1-kor indultak Bangkokból és 8 körül már rendeltük a kaját. A jó felkészülésnek hála, csak kicsit vették le őket a határon, úgyhogy nem sikerült elvenni a kedvüket ettől az országtól. Most tettem őket ágyba, szerencsére a házban, ahol lakom, akadt egy üres lakás, ott kényelmesen ellesznek és igazán közel vagyunk egymáshoz. Holnap hatalmas pihenés, majd egy kis lötyögés a városban és irány egy helyi esküvő vendéglői része.

Ma végképp kiderült, hogy már nem vagyok itt...természetesen lelkileg és agyilag...Kaptam egy izgalmas budapesti állásajánlatot és azonnal beindult a fantáziám. Természetesen pontosan tudom, hogy még csak az első lépést tettem meg és nagyon könnyen lehet, hogy ebből a történetből nem lesz semmi. De olyan jó volt tervezgetni, elgondolni az új feladatot, számolgatni a finanszírozási lehetőségeket, elképzelni a promóciós kampányt, stb. Amúgy egyébként már néhány napja dolgozom a lehetséges otthoni projekteken, számos ismerősömet molesztálom különböző ideákkal, már jött néhány válasz is. Közben azért itt sem álltam le, délelőtt meglátogattam az Angkor Hivatalban a kulturális főnénit, de minden javaslatomra csak legyintett, hogy aszongya "ebben az országban nem lehet semmi értelmeset csinálni a kultúrában, itt csak a politika számít...". Mondja ezt az a hölgy, aki kimagaslóan a legértelmesebb és a legműveltebb azok közül, akikkel itt találkoztam. Azt is kérdeztem tőle, hol lehet értelmiségiekkel találkozni ebben a városban, erre csak legyintett egy hatalmasat...Ha jól belegondolok, összesen egy darab olyan emberrel beszélgettem itt, akinek van valamilyen elképzelése az ország jövőjéről. Ez az igazi tragédiája Kambodzsának...

Ez a bejegyzés bátyám, a szakma nagydoktorának a tiszteletére íródott.

A kambodzsai kormány 5 millió dollárt kér partnereitől arra, hogy elvégezhessék az első mezőgazdasági összeírást. Momentán senkinek sincs fogalma az országban az alapvető adatokról, így például a farmerek számáról, a földek nagyságáról és a különböző termények mennyiségéről. Ennek megfelelően tervezhető és finanszírozható a (mező)gazdaság...A japán nagykövet azonnal jelezte, hogy Tokió támogatni fogja az ország fejlesztéséhez nélkülözhetetlen adatolás finanszírozását. A tervek szerint hamarosan a gazdaság egészére vonatkozó felmérések is készülnek, a pilot project már a jövő hónapban beindul. Kambodzsában egyébként legutóbb 2008-ban tartottak népszámlálást, az eredmények szerint a lakosság száma 13,4 millió. Figyelemre méltó, hogy 1998-ban ez a szám 11,4 millió volt: szembeszökő, hogy milyen gyors a népszaporulat és milyen fiatal népességről beszélhetünk. Mindez azt jelenti, hogy belátható időn belül megteremtődnek egy komoly, megbízható adatokra támaszkodó nemzeti fejlesztési terv kidolgozásának alapfeltételei.Ebben nyilvánvalóan meghatározó szerepe lesz a nemzetközi fejlesztési és pénzügyi intézményeknek, már csak azért is, mert a legjobb helyi fiatal agyak ezeknél a szervezeteknél dolgoznak...

Eszembe jutott, hogy először élek "látható kisebbségiként" egy országban. Ennek egyébként leginkább az előnyeit élvezem, mindenhol kiemelt udvariassággal üdvözölnek, a hivatalban előre engednek, a szolgáltatók lesik a kívánságaimat. Bár épp ma esett meg velem életemben először, hogy egy étteremből kirúgtak, mivel a fizetés után is beszélgettünk még a teraszon...Eddig semmiféle negatív visszajelzést nem kaptam, ahogyan arról már korábban értekeztem, soha ennyien nem mosolyogtak még rám önzetlenül. Soha egy pillanatig sem volt félelemérzetem, pedig mostanában egy kimondottan antipatikus környéken lakom. Szóval, errefelé jó barangnak, azaz fehér embernek lenni, ez csak előnyökkel jár. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem sikerült közelkerülnöm a helyiekhez. Ez iszonyúan bosszant és nem adom fel, hogy egyszer megtalálom a kulcsot...

Más: az Egészségügyi Minisztérium végre hivatalosan is elismerte, hogy kolerajárvány pusztít az országban, eddig 128 esetről van hivatalos tudomása a hatóságoknak, közülük egy beteg meghalt. Természetesen továbbra is folyik a szakmai vita a prevencióról, az információról és a kezelésről, de a lényeg, hogy megszűnt a hivatalos hazudozás. Ez is valami...

Na, ide is megérkezett a kretén Valentin/Bálint-nap, ráadásul most ünepeljük a kínai holdújévet is, úgyhogy csúcsra van járatva a kulturális kínálat. Legalábbis elvileg...Ami a holdújévet illeti, szól a zene a templomokból meg egyes éttermekben spéci menüt kínálnak, ennyi. Ami a másik eseményt illeti, tombol a virágláz, ifjú khmer barátom ragaszkodott hozzá, hogy eszétikailag ellenőrizzem le 5 dolláros virágkosarát, amelyet annak a hölgynek adott, aki előző nap kirúgta...A virág szép volt, a nő mísz...A helyi zenekar - a Cambojam- az alkalomhoz illő koncertet adott az elegáns FCC klubban, kár, hogy csak néhány néző ténfergett a fotelekben. A legizgalmasabbnak tűnő ajánlatot egy kicsi, exkluzív szálloda prezentálta, itt 55 dollárért élő zene -hegedűsök- mellett ehették a lazacot és az osztrigát a vendégek. Az egyik kocsmában ellen-Valentin-bulit szerveztek, hogy ez mit jelent, talán mostanában derül ki. Igazán az az izgalmas, hogy mennyire tud ellenállni a hagyományos khmer kultúra a globalizált, trendi tendenciáknak. A könnyűzenében még nem adták fel a harcot, momentán a nyálas, érzelmes dalok mennek minden mennyiségben. Film- és színházművészetről nem beszélhetünk, a kortárs képzőművészet hihetetlenül alacsony színvonalú, még leginkább a táncosok próbálnak valamit mutatni. éppen a napokban rendeznek a fővárosban kortárs táncfesztivált, amelynek során megpróbálják a kortárs könnyűzenét és a klasszikus táncot valahogy összehozni. Jó lett volna megnézni az előadásokat, de 30 fok felett nehezebben tudok megmozdulni...

A pincérlány 21 éves és mindig mosolyog. Akkor is, ha csak vizet kérek tőle. A mexikói étteremben dolgozik, ahol egészen tűrhető a tapas és kiváló a sör (helyi gyártmány). Legutóbb megtisztelt azzal, hogy elbeszélgetett egy kicsit velem. A szokásos kérdések (honnan jövök, hol dolgozom, hol lakom) után jól esett neki saját magáról is mesélnie. Szegény családból származik, ezért a tanulmányait a keresetéből kell előteremtenie. Businesst tanul az egyik magánegyetemen, ahol évi 1600 dollár a tandíj. Ez itt komoly pénz, napi 12 órás munkával tudja ezt megkeresni illetve megspórolni. Kérdeztem, hogyan telik a pihenőnapja? - Leginkább egy jó nagy alvással - válaszolta. Abban reménykedik, hogy ha elvégzi az egyetemet, akkor lesz egy jól fizető, biztos állása, családalapításra csak ezután gondolhat. - És tudja, mi az igazi álmom? Hogy ha gazdag leszek, akkor adhatok majd pénzt a hozzám hasonló szegény fiataloknak arra, hogy ők is tanuljanak. Sokan megengedhetnék maguknak, hogy évente legalább egy fiatalt befizessenek az egyetemre, de nagyon kevesek teszik ezt meg. Lehet, hogy a gyarmatosító lelkem hagyott el egy pillanatra, de nagyon elszégyelltem magam...Ebből az állapotból csak az rángatott ki, hogy végre láttam egy kis erőszakot is ebben a nagyon békés országban. A legbanálisabb dologról volt szó: két tuk-tukos összeverekedett valamilyen piszlicsáré ügyön. Egyiknek sem történt semmi baja, bárhol a világon elhagyják a helyszínt a bunyózók és ennyi. Ami érdekessé tette az ügyet, az az, hogy pillanatokon belül 3-4 rendőr jelent meg, hosszasan kihallgatták a szereplőket, majd távoztak. Hát, ezek a nagy bűnügyek itt, Kambóban...

Most akkor van kolerajárvány vagy nincs? Rendkívül hülyén hangzik ez a kérdés, a valóságban azonban az orvosok és a politikusok különböző nyilatkozataikban erősítik vagy cáfolják a tényeket. Sőt, többen még a tényeket sem veszik tényeknek...Nagy a tétje az ügynek: ha ugyanis hivatalosan be kell jelenetni, hogy járvány van az országban, akkor egy csomó turista azonnal elutazik, mások visszamondják a lefoglalt utazást, ez óriási erkölcsi és anyagi kárt jelentene. A tények: novembertól januárig 65 gyereknél diagnosztizáltak kolerát, ezen a héten pedig összesen 22 új betegen állapították meg a betegséget. Nem így gondolja az Egészségügyi Minisztérium egyik vezetője, aki szerint nincs kolera az országban, bár "az orvosoknak joguk van azt mondani, amit akarnak". Bonyolítja a helyzetet az Egészségügyi Világszervezet szakértője, aki elismeri ugyan a kolera létét, de hangsúlyozza, hogy annak batériumai a betegség kezdeti szakaszában nagyon hasonlatosak a a száraz évszakban gyakori hasmenés szimptómáihoz. Szerinte a kezdeti kezelés mindkét esetben azonos vagy hasonló. A legnagyobb itteni gyerekkórház egyik orvosa viszont azt állítja, hogy ez egy épületes marhaság, hiszen a hasmenést vírus, a kolerát baktérium okozza, tehát egészen máshogy kell kezelni a betegségeket. Nem lévén szakértő, kicsit furcsának, sőt felháborítónak gondolom, hogy a beteg gyerekek ürügyén ilyen alpári "szakmai" viták folynak. Sokkal fontosabbnak tartom a gyerekkórház svájci főnökének a gondolatát, amelynek értelmében nagy erőkkel kellene felvilágosító kampányokat szervezni az érintett térségekben. De hát akkor mi lesz a turistákkal?

A Nemzetközi Múzeumi Tanács (ICOM) a héten közzétette a kambodzsai mátárgyakat tartalmazó ún. "vörös listáját". A dokumentumban felsorolják azokat az antik tárgyfajtákat és tárgyakat, amelyeket a legnagyobb eséllyel lopnak és forgalmaznak az illegális csatornákon keresztül. Ide tartoznak a legszentebb kegytárgyaktól kezdve a mindennapi eszközökig mindazok az objektumok, amelyek az ország kulturális örökségét képezik. A Nemzeti Múzeum igazgatója emlékeztetett arra, hogy az országban gyakori az illegális ásatás és nagyban folyik a műkincsek engedély nélküli kivitele. A listát eljuttatják az örökségvédelmi hatóságokhoz, a helyi önkormányzatokhoz és a vámőrséghez. Számos esetben megtörtént, hogy a beruházók -például az útépítők- figyelmen kívül hagyták az értékes régészeti leleteket, amelyek így elpusztultak. Nagyon jelentős kincsek találhatóak külföldi múzeumokban és magángyűjteményekben, ezek története gyakran igen viharos. A khmer szakértők abban reménykednek, hogy ezek egy része, amelyekről bebizonyítható, hogy ellopták őket, visszakerülhetnek a hazai közgyűjteményekbe. A lista a remények szerint segíthet abban is, hogy a külföldi vevők a jövőben körültekintőbben fogják ellenőrizni a felajánlott műtárgyak eredetiségét.

Zárt borítékban adta át a kambodzsai kormány képviselője a mobiltelefon tarifáinak emelését elrendelő ukázt a szolgáltatóknak. Hétfőn berendelték valamennyi mobiltelefon-szolgáltató társaság vezetőjét a Phnom Penh-i Posta- és Telekommunikációs Minisztériumba, ahol büntetés terhe mellett kötelezték őket a díjemelésre. Az ügy előzménye az, hogy az ország vezetése úgy gondolta, hogy a 9 szolgáltató versenye nagyon alacsonyra vitte le az árakat és ez így nem mehet tovább. Ezért tavaly decemberben a kormány áremelésre kötelezte a társaságokat, amelyek ezt nem hajtották végre. Igy a kormánynak nem volt más "választása", minthogy egy héttel ezelőtt kiadott rendeletében kötelezte a cégeket az áremelésre, azzal a megszorítással, hogy amennyiben nem tesznek eleget az új szabályozásnak, akkor először három hónapra felfüggesztik tevékenységüket és ha utána sem változtatnak, úgy egyszerűen visszavonják a működési engedélyüket. Két nagy szolgáltató már tegnap eleget tett a kormány követelésének és árat emelt. A politika brutális beavatkozása azonnali változásokat hozott a hirdetési piacon is. A 10 legnagyobb hirdető közül 7 tartozott a mobiltelefóniai szektorba. Míg korábban ezek a cégek elsősorban az árra fókuszáltak, addig az új helyzetben inkább a különböző szolgáltatásokra, így például a mobilinternetre vagy a kedvező nemzetközi tarifákra helyezték a hangsúlyt. Néhány hét alatt a mobilvállalatok hirdetési kiadásai 10 százalékkal estek vissza a bizonytalan versenyállapotok következtében. Kambodzsa 14 milliós lakosságából 5 millióan rendelkeznek mobiltelefonnal és a szektor hatalmas sebességgel fejlődik. Kérdés, hogy az errefelé nem szokatlan politikai beavatkozás milyen kihatással lesz az iparág fejlődésére.

Kambodzsa legfontosabb európai támogatója, Franciaország is egyre kritikusabban figyeli a belpolitikai fejleményeket, különös tekintettel az ellenzéki vezetők és civil társadalom egyes képviselői ellen irányuló akciókat. A párizsi parlament francia-kambodzsai baráti csoportja vezetője a napokban kérdést tett fel erről a külügyminiszternek, nyugtalanságát fejezve ki a három kambodzsai ellenzéki képviselő mentelmi jogának megvonása miatt. A képviselő asszony emlékeztetett arra, hogy az ázsiai országok közül Kambodzsa kapja a legnagyobb fejlesztési segélyt Franciaországtól és ennek a pénznek az egyik célja éppen a demokratizálódás erősítése. A kérdésre válaszoló államtitkár elmondta, hogy a francia kormány az elmúlt hetekben többször is jelezte aggodalmát az események miatt, világossá téve, hogy Párizs számára elfogadhatalan a megfélemlítés a politikában. A francia politikus hangsúlyozta, hogy országa Phnom Penh-i nagykövetsége, az EU tagállamokkal közösen minden alkalmat megragad, hogy felhívja a kambodzsai hatóságok figyelmét a demokratikus játékszabályok betartására. Az államtitkár közölte, hogy Bernard Kouchner külügyminiszter hamarosan Kambodzsába látogat, hogy tárgyaljon a két ország közötti gazdaági kapcsolatokról. Ez utóbbi mondat burkolt fenyegetésként is értelmezhető, vagyis Párizs a demokratikus játékszabályok betartásához fogja kötni az újabb pénzek folyósítását. Közben a kormányzat nagy erőfeszítéseket tesz, hogy másfelé fordítsa a lakosság figyelmét. A miniszterelnök és felesége a napokban felvették a katonai egyenruhájukat és a vitatott határmenti -egyébként a világörökségi listán is szereplő- szentély mellett harcias beszédben álltak ki a terület kambodzsai fennhatósága mellett. A másik izgalmas probléma pedig az, hogy betartja-e korábbi ígéretét Hun Sen és leszokik-e a dohányzásról? A kormányfő tíz éve, egyik gyermekének esküvőjén azt ígérte, hogy első unokájának megszületésekor abbahagyja a cigizést. Most nyilvánosan elismerte, hogy ezt az ígéretét nem sikerült betartania, de hamarosan újabb kísérletet tesz a nikotinmánia kilövésére. Mindenesetre, valamennyi újság jó hosszasan foglalkozott ezzel a topikkal...

Na, ma megint gyarmatosítóst játszottam, azaz, vernisszázson voltam az Hotel de la Paix-ban. Jó chilei vörösborral kínáltak, ettől melehetősen berúgtam. Számos embert barátságosan köszöntöttem, legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, ki vagyok. Jól elvoltunk. Ismét sikerült egy nagyon gyenge művészt prezentálni, egyetlen előnye, hogy hazai. Találkoztam néhány régi ismerőssel, elsősorban zenészekkel. Előtte felfedezni indultam a környéket, főleg a piacra koncentráltam. Ez egy nagy és jó büdös piac, mindent lehet kapni, csak sok türelem kell hozzá. Néhány fotót is gyártottam, ezek a picasán láthatóak. Találtam egy jópofa házat is, lehet, hogy a jövő hónapban kiveszem. Látszólag érdektelenek, valójában nagyon izgalmasak ezek a turistaknt megélt napok. Nagyon sokat sétálok és biciklizem, mindenkivel fecsegek, megállok megnézni az apró, napi eseményeket, kezdem megismerni a várost. Erre korábban is lett volna időm, de valahogy mégis másképpen történtek a dolgok. Estefelé például hosszasan bambultam egy röplabdagrundot. Ez azt jeleti, hogy a város szívében, a folyó partján, egy üres telken kialakítottak 3-4 röplabda-pályát és ott a helyi fiatalok pénzre menő meccseket vívnak egymással. Néhány nagyon ügyes gyereket is láttam. Egyébként itt a röpi nagyon népszerű, a helyi csapat az ország legjobbja. Már régóta szerettem volna megnézni a mérkőzéseiket, de eddig még senki sem tudta megmondani, mikor és hol játszanak.

Ha Vietnamban és Thaiföldön gyönyörű virágokat termelnek, akkor miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni Kambodzsában? Egy gazdag német üzletember Fülöp-szigetekről származó felesége tette fel magának ezt a kérdést és néhány évi előkészítő munkával létrehozta az első profi virágkertészetet egy nemzeti park környékén, két órára Phnom Penhtől. Az egyébként az elhunyt férj gépipari cégét is vezető hölgy maga mellé vett két helyi profi kertészt és így született meg az Olivier's Garden, amely a családi cica után kapta a nevét. A szakemberek Japán és Bali kertjeiből vették át a legjobb megoldásokat, de természetesen nagy súlyt helyzetek a helyi specialitások termesztésére is, az egyiket a "megcsalatás fájának" nevezik. A munkát segíti, hogy jelenleg 20 helyi fiatalt képeznek ki a virágok ápolására. A virágokat elsősorban Thaiföldön értékesítik, de már szállítanak az európai piacra is, elsősorban Hollandiába. A tulajdonos szerint a legnagyobb problémát a különböző engedélyek beszerzése okozta - a kereskedelmi minisztériumban sokáig nem is értették, miről is van szó, korábban senki sem kért engedélyt virágtermelésre. A másfél éve működő kertészet eddogi üzleti sikerei erős politikai üzenetet is hordoznak, amennyiben bebizonyosodott, hogy a kambodzsai virágok legalább ugyanolyan szépek, mint a szomszédos országokból érkező társaik...

Koncentrált támadás indult a szabad, cenzúramentes internetezés ellen Kambodzsában. A kormány rendeletileg kívánja bevezetni az egycsatornás információáramlást az országban. Ez azt jelentené, hogy az eddigi három -köztük kettő magántulajonban lévő- úgynevezett internet-összekapcsolási pont (IXP) helyett a jövőben csak csak egy, az állami telekommunikációs cég, a Telecom Cambodia által üzemeltetett csatorna működne. Az illetékes miniszérium még nem szabott határidőt a végrehajtásra, de az egyik IXP igazgatója szerint ebben az évben meg akarják csinálni a változtatást. Az ügyet hangulatilag már hetek óta készítik elő. Először egy helyi művész weboldaláról vettek le egy képet, amelyen egy félpucér nő vörös khmer egyenruhában feszített. A napokban pedig a Társadalmi Erkölcsjavítás Nemzeti Bizottsága (igen, tényleg van ilyen és így hívják, angolul National Committee for Up-holding Social Morality) legutóbbi ülésén felmerült, hogy "nem lehet tovább tűrni a kambodzsai nők méltóságának sárba tiprását" azaz az erotikusnak ítélt fotók internetes tálalását. A Kambodzsai Emberi Jogok Központjának vezetője szerint ez a rendszer nagyban hasonlítani fog a Kínában működtetett cenzúrázásra.Szakértők szerint az új rendszer nagyon sokat fog ártani az ország egyébként gyorsan fejlődő IT szektorának és sok millió dolláros veszteséget okoz majd a gazdaságnak. Ráadásul az állami vállalatok a hét végén és az ünnepeken nem dolgoznak, úgyhogy ha akkor történik valamilyen technikai malőr, szolgáltatás nélkül maradhat az egész ország...

Megérkezett a közösségi program vezetője A., és barátnője, E. Baromi lelkesek, tényleg akarnak tenni valamit a Koh-Ker-i lakosságért, még akkor is, ha a legrosszabb véleménnyel vannak róluk. A. szerint ez a társaság teljesen apatikus, nagyon kevesen vannak közöttük, akik szeretnének a sorsukon javítani. Mégis meg kell próbálni a lehetetlent, ezért azután lesz mezőgazdasági szaktanácsadás, iskolai könyvtárbővítés, gyerekek utaztatása Angkorba, biovécé-telepítés, közösségi házépítés. Különösen izgalmas E. helyzete, aki rövid ideje ismeri a barátját és ennek ellenére bevállalta, hogy leköltözik egy ázsiai faluba. Nagyon irigylem őket a lelkesedésükért, a meggyőződésükért, a hitükért. Biztos vagyok abban, hogy sikerül a céljaiknak legalább egy részét elérni. Időnként eltűnődöm, honnan ez a mélységes tenniakarás? Hiszen mindeketten jól képzett szakemberek, tudnak nyelveket, jó állásuk volt Budapesten - és mégis eljöttek ide, persze részben kalandvágyból. Nagyon jó tudni és látni, hogy léteznek ilyen emberek, akik egyrészt akarnak segíteni, másrészt pontosan látják a feladat nehézségeit. Az persze külön téma, hogy egy kulturális örökségi projektnek szüksége van közösségi fejezetre is? Az ideológia az, hogy a falusiakkal együtt kell megtervezni a település jövőjét, különös teintettel a várható turistaáradatra. Nagyon szkeptikus vagyok ezzel az egész közösségi történettel kapcsolatban, de nagyon kívánom, hogy sikerüljön nekik...

Eszterék nagy készülődésben vannak, már blogot is nyitottak - két hét múlva érkeznek Thaiföldre, azután ide. Nagyon aranyosan izgulnak mindenen, majd meglátják, hogy nagyrészt feleslegesen tették. Sajnos, ugyanakkor úgy néz ki, Dani nem jön, magánéleti balhék miatt. De bízom abban, hogy akár egyedül is elutazik. Most, hogy már megvannak a gyerekek utazási dátumai, én is szervezhetem a kiruccanásokat. Meglátogattam a laoszi légitársaságot, ahol biztosítottak arról, hogy náluk olcsóbban kapom meg a jegyet, mint az interneten - csak amikor be akarták ezt bizonyítani, lerobbant a rendszer. Irtam egy ismerős ismerősének Szingapúrba, hogy mikor van otthon, oda feltétlenül elmegyek, nagyon izgat. A bizonyára csodálatos tájak szerényebben érdekelnek, a nyüzsgő nagyvárosok annál jobban. Közben munkafronton is enyhe mozgás tapasztalható: ma például két ajánlatot is kaptam üzletbe való beszállásra. Az egyik nagyon érdekes, egy itt eddig nem létező pavilonos motel lenne, a másik egy kicsit karitatív történet, csirkefarmok, különböző sérült emberek dolgoztatásával. Halványan felsejlik egy magyar munkalehetőség is, a jövő héten megtudom az alapkondíciókat. A saját tervek is futnak, holnap lett volna találkozóm egy kulturális főasszonnyal, de pont a javasolt randevú időpontjában érkezik az a kolléga, aki barátnőjével egyetemben egy évre falura költözik. Nagyon kíváncsi vagyok, kibírják-e...

Hat német, két ausztrál, egy amerikai és egy magyar adott ki magából meglehetősen artikuláltan hangokat, miközben különböző furcsa mozgásokat végeztek. Valaki elkezdte, valamilyen hang jött ki a torkán, az ehhez adekvát mozgással és egyenként csatlakozott hozzá a kompánia többi tagja, így a végén nagyon szórakoztató összműködés alakult ki. Mindez a Béke Kávézó nevű alteres venéglátóipari egység emeleti termében történt, közös éneklés címszó alatt, bemelegítés gyanánt. A résztvevők jelentős része önkéntes, árvaházakban és utcagyerekekkel dolgoznak. Különböző nótákat énekeltünk eőször egyszerre, azután kánonban. Az egyik német hölgy hozott egy elektromos szintetizátort is, de ezt senki sem tudta kezelni. Nem úgy Jenna, az amerikai nő, aki hipp-hopp előkapta utazó gitárját és lekísérte a dalokat. A végén felajánlotta, hogy rövid koncerttel ajándékozza meg a csapatot, ezt el kellett fogadni, bár úgy láttam, a fiatal német lányok nem lelkesek. Mindegy, meghallgattuk Jenna átszellemült énekét, a végén természetesen vastapsot kapott. Jó volt látni ennyi helyes, elkötelezett, a világ bajain segíteni akaró, ámde sajnos csúnya embert átni egy rakáson. Szívesen elmennék a jövő heti szeánszra is, az az egy problémám van, hogy nem tudok már énekelni...Fiatal koromban még egész jó voltam, de mostanában már iszonyú hamisan kornyikálok...

Az első nap az új lakásban. Nagy élmény. Egyszerűen azért, mert itthon érzem magam. Pedig ez egy kis lyuk a nagy házhoz képest. Meg amúgy is. Van benne egy hálószoba meg egy amerikai konyhás szalon. Meg egy idióta fürdőszoba. A nappali valamikor egy nagy terasz volt, de a tulaj beépíttette. Emiatt nincs most terasz, ez nagyon hiányzik. Szerencsére az ablak nagy, elég jó kilátással, úgyhogy kiválóan megleszek, bár a szúnyogok jókat fognak szurkálni. A házat egy francia vállalkozó építtette, van még benne öt lakás. Nagyon rendes, európai minőséget tudott itt előállítani, ez nagyon nagy szó. És nemcsak a burkolatok, a szigetelés, stb. jók, hanem a bútorok is. Semmi különös, semmi rendkívüli, csak ízlés és minőség. Nagyon közhelyes leszek, de ez egy különlegesen civilizált sziget, ahova jó hazajönni a kosz és a por után. Ezért is tudtam rögtön, ahogy beléptem, hogy az adott körülmények között ezt a helyet kell választanom. Nálam ez igen megbízhatóan működik: azonnal tudom, hogy jó-e nekem az adott kégli vagy nem. A Kossuth téri lakást az első pillanattól itáltam, mégis lehúztam benne több, mit húsz évet. Igaz, hogy ott a környéket és a házat imádtam. A párizsi szolgálati lakást is rühelltem, pedig rajtam kívül mindenki másnak tetszett...Szóval, jó lesz itt, de azért lassan eljön az ideje, hogy a sját lakásomban lakjak...

Háború talán nem lesz, de pénteken megint lövöldözés tört ki a kambodzsai-thai határon, egy thai katona meghalt. Szeptember óta nyolc kambodzsait lőttek le a határkörzetben, elsősorban a mindkét ország által megszerezni óhajtott, jelenleg kambodzsai fennhatóságú világörökségi helyszín, Preah Vihear szentély térségében. Érdekes, hogy ezek a viszonylag rendszeres fegyveres összecsapások nem váltanak ki különös izgalmat a helyiek körében, ők ezt mintegy rutinszerűen nyugtázzák. Nem így a politikusok, akik nagyon harciasan reagálnak az eseményekre. A militarizálódás egyik apró, de szignifikáns jele, hogy Norodom Sihamoni király ötcsillagos tábornokká léptette elő az ország legfőbb politikai vezetőit, a miniszterelnököt, a szenátus és a képviselőház elnökét, néhány tartományi vezető pedig megkapta a negyedik csillagot a vállapjára. Nem véletlen, hogy amikor meglátogattam Siem Reap tartomány kormányzóját, a tárgyalóból bevonszolt a dolgozószobájába, ahol a falon hatalmas fotó örökítette meg a fehér egyenruhás politikust. Szóval, a kambodzsai-thai kapcsolatok továbbra is feszültek, ezt tetézi a thai ex-kormányfő kimondottan provokatív kambodzsai szereplése és szerepeltetése. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne mostanában közös kulturális programokat, fesztiválokat rendezni, talán a két ország lakói rájönnének arra, mennyivel értelmesebb együtt énekelni, mint egymásra lövöldözni...

Furcsa, fájdalmas ez a nap - hivatalosan az utolsó, amelyet a projekt keretében töltök. Iszonyúan bosszant, hogy mondvacsinált okok nem hagyták végigcsinálni a munkát. Mindketten sokat veszítünk ezzel: bizonyára nagyképű vagyok, de meggyőződésem, hogy egyedül én értem, mi a valós helyzet és mit kellene tenni. Tudom, hogy ezzel a kijelentéssel minden résztvevő eddigi szimpátiáját elvesztettem, de akkor is így érzem. Ennek az az egyszerű oka, hogy én vagyok az egyetlen, aki érdekmentes ebben az ügyben, az összes többi szereplő a szó legjobb értelmében rá van kattanva a témára, ezért nem tudja kívülről vagy ha úgy tetszik, felülről szemlélni az eseményeket. Erre a tulajdonságomra egyébként egyáltalán nem vagyok büszke, de ez van és ezt lehetett volna jól hasznosítani. Bizonyos értelemben tehát pótolhatatlan vagyok: lesznek bizonyára, akik szimpatikusabban, simulékonyabban dolgoznak, de olyan, akinek helyismerete is, víziója is van és végre is tudja hajtani azt, olyat nehezen fognak találni. Igazi magyar történet ez, nagyvonalúsággal, kisstílűséggel, zseniális, megszállott (szak)emberekkel, sértődésekkel, hiúságokkal, fúrásokkal, feljelentésekkel. Pedig mi minden értelmeset, fontosat, maradandót lehetne alkotni! Igazi nagypálya lehetne ez, a legkomolyabb nemzetközi és helyi partnerekkel, világraszóló eredményekkel - ebben lehetne és kellene megtalálni az igazi hiúságot. Akárhogy is történt, én nagyon sokat kaptam és remélem, valamit adni is tudtam. Nagyon drukkolok a program sikeréért, mert ez nem csak a résztvevőknek, hanem Magyarországnak is komoly dicsőséget hozhatna.

A masszőz őszes, rövid hajú, csontkeretes szemüveget hord, úgy néz ki, mint egy nyugalmazott egyetemi tanár. Persze csak addig, amíg ki nem nyitja a száját, akkor látszik, hogy más miliőből való. A buddhisták egyik legnagyobb ünnepén 4-re a pagodába ment, majd 7-re hazasietett, hogy meggyúrja a fehér pácienst. Azaz engem. Mindez egy lakásnak és vegyesboltnak egyaránt helyet adó ház nappalijában esett meg. Körülöttünk az unokák rohangáltak tévéztek, a boltban folyt a normális vircsaft, és meg fetrengtem egy matracon és a nagymama erős ujjait belém mártotta. Egészen más technikával dolgozott, mint az eddig megkóstólt szakemberek: először is hosszasan masszírozta a hasamat és csak ezután jött sorra a testem többi része. Sokszor kellett visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól, de a masszőz valahogy mindig tudta, meddig lehet elmenni. Néhány perc után rámutatott a bal combomra, hogy ott valami gáz van. Hevesen bólogattam, hiszen hónapok óta zsibbad az a rész, elsősorban úszás közben. Amúgy a kettőnk közötti interperszonális kommunikáció is vicces volt, hiszen egy árva szót sem értettem a kérdéseiből és a magyarázataiból. De ez őt nem zavarta, hogy csípjen, tépjen, nyomogasson. És mindez ingben és bermudában történt, nem engedte meg, hogy levetkőzzek. A szeánsz végeztével felhívtam azt a franciául beszélő urat, aki ajánlotta a hölgyet, és az ő közvetítésével megtudtam, hogy még háromszor kell felkeresnem a gyógyítót és teljesen rendbejön a fájós derekam. Erős kételyeim vanna ezzel kapcsolatban, de természetesen holnap reggel 6-kor ismét megjelenek a szalonban. Annál is inkább, mert a kiadós gyúrás után nem éreztem fájdalmat, délután persze minden visszajött. Sebaj, adok még esélyt a masszázs professzorának arra, hogy tegyen csodát velem.

Két évi börtönre és kétezer dolláros pénzbünbtetésre ítélte az egyik vidéki bíróság a kambodzsai ellenzék vezérét. Korábban már írtam erről az ügyről, a politikus meg akarta mutatni, hogy nacionalistább a kormányzó erőknél is, ezért több helyi paraszt segítségével kihúzta a szerintük nem jó helyen, a vietnamiak által kambodzsai területen levert határcölöpöket. Egy 2-300 méteres sávról van szó, tehát igazán szimbolikus akcióról beszélhetünk. Sam Rainsy parlmenti képviselői immunitását már korábban visszavonta a parlament, ezért ő Párizsból figyeli az eseményeket. Videó-sajtóértekezletén azt állította, hogy légifelvételekkel tudja bizonyítani, a vietnami hatóságok csalását. Néhány nappal ezelőtt egy másik határon lövöldöztek egymásra a kambodzsai és a thai katonák, miközben a külügyminiszterek éppen a megbékélés lehetőségeiről tárgyaltak egymással. Ezek az események is mutatják, mennyire ébren tartja a politika -legyen az kormánypárti vagy ellenzéki- a határok ügyét Kambodzsában. Az egyik újság vezércikke nem tartja lehetetlennek, hogy hamarosan újra háború tör ki Kambodzsa és a szomszédai között, ez valahogy benne van az ország több ezer éves történelmében...

Nagyon égő, de be kell vallanom, azért zárták el az áramot tegnap a házban, mert nem fizettem ki időben a villanyszámlát...Hát, ilyen komoly hely ez. Itt azután nincs kecmec vagy lacafaca, aki nem fizet, az nem kap áramot. Kétségtelen tény, hogy pedagógialiag ilgen hatásos akciót bonyolított le az elektromos vállalat, ez többet nyilván nem fog előfordulni, ezentúl úgy fizetek, mint egy huszártiszt. Amúgy remekül túléltem az ügyet, este mulatoztam, éjszaka légkondi és ventillátor nélkül is egész jól aludtam, délelőtt pedig a szomszédos szállodában neteztem. Utána még gyorsan megnéztem egy újabb panziót, egyrészt üzemeltetési, másrészt rövid távú odaköltözés céljából - a hely mindekét szempontból ígéretes. Este három magyar fiatalemberrel vacsoráztam, szerintük nagyon menne Budapesten egy kambodzsai étterem. Ennek kapcsán hosszasan tanácskoztunk a legjobb magyar éttermekről, örömmel értesülten a nagyon bennfentes vacsorapartnerektől, hogy kiváló helyek vannak vidéken, olyan kisebb településeken, mint például Balatonszemes vagy Fertőrákos. Amúgy nagyon várom már a költözést és az "új" életet. Eddig is lett volna időm többet mozogni a városban, de valamiért ez nem történt meg. Az új környezet biztosan jó hatással lesz rám, az egyetlen probléma, hogy az utóbbi időben valami eszelős módon szórom a pénzt. Minél kevesebb van, annál többet költök - ezt már többször kipróbáltam életemben és valahogy mindig túléltem...

Áramszünetes nap. Volt már ilyen, de hogy éjszaka sincs világítás, ilyet még nem pipáltam. Ezért kényszermegoldásként egy panzió kertjáben dekkolok, igen vidám társaságban. Szemben velem helyi és külföldi fiatalok pókereznek, a többi asztalnál békésen esznek-isznak a vendégek. Mi lenne, ha kipróbálnám egy ilyesféle műintézet üzemeltetését? Mint azt már korábban jeleztem, kaptam ilyen ajánlatot. Pár nappal ezelőtt a fiatal khmer szakember, aki közvetítette az ajánlatot, már számokkal állt elő. Első ránézésre nem olyan vészes pént kell beletenni, minden attól függ persze, mennyire lehet megtölteni a szobákat. Szóval, a merketing meg persze a szolgáltatás minősége a döntő. Úgy tűnik, nagyjából mindenki ugyanazt kínálja, úgyhogy egy kis kreativitással jó eredményt lehet elérni. Egyébként ma -sokadszor- ismét végigmentem az egyik éttermes utcán és meg kellett állapítanom, hogy semmi rendkívülit nem tesznek a tulajok a vendégek becsalogatása érdekében. Kiteszik az ételek fotóival illusztrált étlapot egy állványra, oszt annyi. Meg persze helyes lányok és fiúk invitálják a publikumot. Azt hszem, hogy csak a magyar vendégkörből meg lehetne élni. Tudom, hogy nagyon kemény munka a vendéglátás, de egy gondolat-kísérletet azért megérdemel a dolog. Nagyon szórakoztató végig gondolni, mit is lehetne kitalálni a vendégek profi kiszolgálása és szórakoztatása érdekében. Egyébként önmagában vicces, hogy mit keres egy igazi belvárosi flasztergyerek a világ végén, egy igazi porfészekben? És még viccesebb lenne, ha találna ott valamit...

Érdekes átalakulást figyelek meg magamon: mióta megkezdtem a turistába való átalakulást, azóta sokkal nyitottabb vagyok a helyiekkel. Egyáltalán: azóta sokkal többet találkozom és beszélgetek a helyiekkel. Tegnap este például várnom kellett valakire egy fél órát és ezalatt kedélyesen jópofiztam a tuk-tukosokkal. Persze az is igaz, hogy most már csak nagyon kevés hivatalos ügyintézni valóm van, így az időm is több. A fő téma természetesen a nő volt, megtudtam például az egyik szakembertől, hogy a legjobbak a japán nők, mert lihegnek az aktus közben...A többiek egyébként ebben a kérdéseben is abszolút nacionalisták, tehát a khmer lányok a legjobbak. Örültem, hogy a sofőrök akkor is folytatták az eszmecserét, amikor kiderült, hogy aznap nem kívánom meglátogatni a hölgyeket...Próbálkoztam beszélgetni a masszőzökkel is, ők azonban sajnos egyáltalán nem beszélnek idegen nyelvet. A mai soppingoláskor is sokkal kedvesebb voltam, mint korábban, amikor tárgyszerűen alkudoztunk - most ez lazábban, viccesebben működik. Ennek is vannak azonban határai, az egyik párnahuzat megvétele kapcsán hosszú percekig vitatkoztunk egy dolláron - de azután persze mind a ketten jót mosolyogtunk és gratuláltam az eladónak pazar színészi teljesítményéért. Mindez nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb alapja is lenne a korábbi, úgynevezett "gyarmatosító attitűdöm" felemlegetésének, csak annyi történt, hogy lazulok...hiszen nemsokára főállású nyaraló leszek!