Angkor, a Nagy Klasszikus. Sokadszor, most sem fog meg igazán. Vajon miért? Talán, mert egyszer sem vettem a fáradtságot, hogy rendesen utána olvassak. Talán, mert kötelező elájulni, és magam ezt világéletemben utáltam. Talán, mert nem tudok kilépni az európai énemből. Talán, mert nagyon meleg van. Talán, mert a gyerekeket sem fogta meg az egész. De mindebből nem csinálok tragédiát. Ma is sok szép helyen voltunk, olyanokon is, ahol eddig nem jártam. A tuk-tukos mindenhová elvitt, kiválasztottunk néhány különlegesen szép helyszínt és csak azokat néztük meg. A kiváló ebéd után szieszta, majd a szombat esti láz. Ami persze nincs. A tervezett koncertről épp lemaradtunk, maradt a vacsorázás a piacon és a többszöri sörözés. Meg persze egy kis sopping. Közben j beszélgetések, például arról, tudnának-e a fiatalok itt élni? Eszter korábban kijelentette, boldogan jönne ide, ezúttal rezerváltabban nyilatkozott. Egy évre, sok utazásssal, talán igen. Természetesen ebbőé nem lesz semmi, de már az is szórakoztató és tanulságos, ha az ember végiggondolja, milyen racionális érvek alapján költözne egy ilyen helyre. Pár óra alatt megértették, hogy milnden kelleme ellenére is milyen nagy árat kellene fizetniük, ha ide jönnének...