Ma végképp kiderült, hogy már nem vagyok itt...természetesen lelkileg és agyilag...Kaptam egy izgalmas budapesti állásajánlatot és azonnal beindult a fantáziám. Természetesen pontosan tudom, hogy még csak az első lépést tettem meg és nagyon könnyen lehet, hogy ebből a történetből nem lesz semmi. De olyan jó volt tervezgetni, elgondolni az új feladatot, számolgatni a finanszírozási lehetőségeket, elképzelni a promóciós kampányt, stb. Amúgy egyébként már néhány napja dolgozom a lehetséges otthoni projekteken, számos ismerősömet molesztálom különböző ideákkal, már jött néhány válasz is. Közben azért itt sem álltam le, délelőtt meglátogattam az Angkor Hivatalban a kulturális főnénit, de minden javaslatomra csak legyintett, hogy aszongya "ebben az országban nem lehet semmi értelmeset csinálni a kultúrában, itt csak a politika számít...". Mondja ezt az a hölgy, aki kimagaslóan a legértelmesebb és a legműveltebb azok közül, akikkel itt találkoztam. Azt is kérdeztem tőle, hol lehet értelmiségiekkel találkozni ebben a városban, erre csak legyintett egy hatalmasat...Ha jól belegondolok, összesen egy darab olyan emberrel beszélgettem itt, akinek van valamilyen elképzelése az ország jövőjéről. Ez az igazi tragédiája Kambodzsának...