2010. április 5., hétfő

Az utazásnak kettős célja volt. Egyrészt megérteni egy kicsit Ázsiát és megérezni, merre rohan ez a kontinens. A másik sokkal prózaibb: agg koromra meg tudom-e szeretni az utazást, mint életformát. Hozzá kell tennem, hogy világéletemben annyit utazhattam volna, amennyit csak akarok, de nem tettem, mert nem sikerült megtalálnom a nekem való rendszert. Nos, ami az első tényezőt illeti, nem sokat haladtam, pedig minden időmet a városokban töltöttem, nem feltétlenül turisztikai helyeken, láttam szinte mindenhol hatalmas és jól megtervezett felhőkarcolókat, több millió plázát, széles sugárutakat, metrókat, magasvasutakat, hömpölygő embertömeget. Csak valahogy a lényeg sikkadt el, persze az is igaz, hogy ennyi idő alatt, ennyi rohanással szükségszerűen csak a felszínt lehet megkapirgálni. Pedig elég sokat beszélgettem is, de az értelmiségiekhez nem jutottam el. Annyi bizonyos, nem szeretnék olyan világban élni, amelyben Ázsia a vezető hatalom. Nagyon kiforratlan, nagyon kevéssé tudatosan építkező világot láttam és látok - ellentétben sokakkal, akik szerint néhány évtized múlva Európa a fasorban sem lesz Ázsiához képest. Ötven év múlva visszatérek a problémára. Viszont jó hír, hogy megcsapott az utazás hangulata, a szép és kevésbé szép, de mindenképpen érdekes látnivalók és persze legfőképpen a sok emberi kontaktus. Ezen még akad javítanivaló, azaz még nyitottabbnak és lazábbnak kellene lennem, de kétségtelenül haladok. Biztos vagyok abban, hogy ez csak a kezdet, mostantól sokkal többet fogok mozogni, pláne, ha akad majd egy útitárs, akivel kölcsönosen elviseljük egymást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése