Douceur - édes, kedves, szelíd, barátságos, jóindulatú. Ezzel a jelzővel illetik rendszeresen Kambodzsát a francia nyelvű könyvek, cikkek, leírások, emlékezések. Sokszor olvastam erről és tényleg van benne valami. Momentán például a panzió terszán üldögélek és mindenhonnan lágy zene jön felém. Van ebben esküvői buli (ez a jó időszak, nem mindig engedik egybekelni a párokat), templomi zene, diszkó, karaoké, kerti parti, de az egész valahogy egységes. Sokszor üvöltetik itt a zenét, az elviselhetetlen, de szerencsére ebben most nincs részem. Nagyon meleg van így 11 óra felé is, szólnak a kabócák, és valami nagy békesség honol errefelé. A belvárosban nyilván dühöng a szombat esti láz, errefelé az emberek ülnek az udvaron és beszélgetnek vagy tévét néznek. Máskor már többször írtam, hogy soha sehol nem mosolyogtak rám ennyiszer. Szóval, idilli hely ez, de valójában mégsem az. Mert mindenhol azt hallom és olvasom, hogy nagyon erőszakos is tud lenni ez a békésnek tűnő nép. Hiszen mégiscsak khmerek öltek meg több millió khmert, alig 30-35 éve. Hiszen óriási a családon belüli erőszak, főleg a falvakban. Hiszen szinte naponta öntenek le savval embereket, bosszúból. De mindebből a külföldi nem lát semmit, legfeljebb olvas az atrocitásokról. A külföldinek marad a mosoly és a douceur...