A masszőz őszes, rövid hajú, csontkeretes szemüveget hord, úgy néz ki, mint egy nyugalmazott egyetemi tanár. Persze csak addig, amíg ki nem nyitja a száját, akkor látszik, hogy más miliőből való. A buddhisták egyik legnagyobb ünnepén 4-re a pagodába ment, majd 7-re hazasietett, hogy meggyúrja a fehér pácienst. Azaz engem. Mindez egy lakásnak és vegyesboltnak egyaránt helyet adó ház nappalijában esett meg. Körülöttünk az unokák rohangáltak tévéztek, a boltban folyt a normális vircsaft, és meg fetrengtem egy matracon és a nagymama erős ujjait belém mártotta. Egészen más technikával dolgozott, mint az eddig megkóstólt szakemberek: először is hosszasan masszírozta a hasamat és csak ezután jött sorra a testem többi része. Sokszor kellett visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól, de a masszőz valahogy mindig tudta, meddig lehet elmenni. Néhány perc után rámutatott a bal combomra, hogy ott valami gáz van. Hevesen bólogattam, hiszen hónapok óta zsibbad az a rész, elsősorban úszás közben. Amúgy a kettőnk közötti interperszonális kommunikáció is vicces volt, hiszen egy árva szót sem értettem a kérdéseiből és a magyarázataiból. De ez őt nem zavarta, hogy csípjen, tépjen, nyomogasson. És mindez ingben és bermudában történt, nem engedte meg, hogy levetkőzzek. A szeánsz végeztével felhívtam azt a franciául beszélő urat, aki ajánlotta a hölgyet, és az ő közvetítésével megtudtam, hogy még háromszor kell felkeresnem a gyógyítót és teljesen rendbejön a fájós derekam. Erős kételyeim vanna ezzel kapcsolatban, de természetesen holnap reggel 6-kor ismét megjelenek a szalonban. Annál is inkább, mert a kiadós gyúrás után nem éreztem fájdalmat, délután persze minden visszajött. Sebaj, adok még esélyt a masszázs professzorának arra, hogy tegyen csodát velem.