Világörökség és hipermodern építészet: ez volt a nagyon erős nap programja, hála Zsolt avatott vezetésének. Az első etap Melaka: aranyos kisváros, kb. 2 órára KL-tól, kínai-maláj-portugál-holland-brit örökséggel, hagyományokkal, építészettel. A település egy kis folyó partján fekszik, néhány száz méterre a tengertől, amikor kinéztem a forgótoronyból, Indonézia felé vetettem a tekintetemet. A folyó egyik partján a holland gyarmatosítók öröksége, a piros -valójában bordó- házak, sok múzeum, templom, a szultáni palota, erődítmények és a Kolumbusz-féle Santa Mariára hajazó hajó található. A mások oldalon a keskeny utcákban egyemeletes kínai házak sorakoznak, közülük néhányat meg is lehet nézni belülről is, itt elsősorban a gazdag ornamentikájú bútorok és a selyemfestmények tűnnek ki. Ebben a negyedben ettünk, ún. nyonya, azaz kínai-maláj-portugál kaját, nem éreztem semmi szenzációsat...Igazi, hangulatos városkát ismertünk meg, amelyben persze megjelentek a befektetők, jól elrondítva bevásárló-központtal, mekivel, kínai gagyiüzletekkel a Világörökség címmel büszkélkedő helységet. A következő utunk egy egészen más világba vezetett: megnéztünk Malaysia állandóan épülő új, kijelölt közigazgatási fővárosát. Putrajaya néhány kilométerre fekszik KL-tól, és politikai akaratból, az államszövetség (és az olajkincs) erejét hirdetendő épült: széles sugárutak, hatalmas hivatali épületek, szép és kevésbé értékes architektúrájú minisztériumi épületek, új parlament és miniszterelnöki rezidencia, látványos hidak, óriási mecset (amelyet rózsaszín slafrokban nézhettem meg kívülről), többszázer emberre méretezett, részben üres lakótelepek, fitnessz- és kongresszusi központ - és néhány lézengő ember. Tágasság, praktikum, tisztaság - de kinek és minek? Ez nem derült ki.