Kulturális szakadék avagy a takarítónő-ügy. Az agyamra ment a takarítónő, aki egész nap a seggét meresztette, időnként a szalonban fetrengett és tévézett. Egyáltalán, azt gondolom, talán eldönthetem, kivel osztom meg az életemet, kit kell napról-napra elviselne.m Hát semmiképpen nem őt, ezért arra kértem, költözzön el (valahol a ház mellett lakott egy lyukban) és naponta csak két órát "dolgozzon". Először a sofőr tolmácsolásában hallotta kéréseimet, majd egy ismerős tanárnő tette ugyanezt. Szegény dolgozó nem értette, mi a bajom vele, nem fogta fel, hogy időnként neki kell kitalálnia, mi a feladat. A tanárnő -egy bölcs 25 éves lány- elmagyarázta nekem, hogy a helyi nők tartanak a külföldiektől, soha nem mernének önállóan dönteni a legkisebb háztartási ügyben sem. Nagyon elszégyelltem magam, amikor a takarítónő elnézést kért a hibáiért és megígérte, a jövőben igyekszik jobban odafigyelni a munkára. A tanárlány hosszasan ecsetelte nekem a helyi szokásokat és jelezte, segít a kulturális szakadék átjárásában. Sokat fogok az iskolába járni -ott egyébként folyamatosan dolgoznak magyar önkéntesek is- hátha sikerül közelebb kerülni a helyi emberekhez. Addig is azzal vigasztalom magam, hogy a takarítónő jól járt, mert ugyan elvesztette a szállását, de lesz ideje legalább még egy munkát vállalni és így végül is több pénzt kereshet majd...