Na, ma azután adtam a kultúrának: elmentem az Angori Nemzeti Múzeumba (megjegyzem, ezt néhány hónapja megtettem a Magyar Nemzeti Múzeumban is, ha igazán korszerűtlen, áporodott, életidegen, a történelmet megutáltató kiállítást akartok látni, fussatok a Múzeum körútra és nézzétek meg a hazánk történetét bemutató állandó kiállítást). Szép új épületet emeltek a stadion korábbi helyén (hamarosan talán fotók is lesznek, mert már beszereztem egy gépecskét), de a kiállítást csak meghatározott útvonalon lehet megnézni. Két igazán érdekes helyet fedeztem fel: az 1000 Buddha termét, ahol minden méretben, anyagból, formában megtalálhatók a darabok. Nekem 2-3 Buddha tetszett, azok, akik mosolyogtak rám. A lesütött szemű vagy idült mosolyú szobrok számomra dögunalmasak, a laza, bővérű, életigenlő tekintetetű Buddhákkal egymásra kacsintottunk. A másik izgalmas hely a lingák kiállítása, ahol számos méretes darabot láthattam. A legjobb közülük az volt, amelyre egy pici -női?- fejet is ráapplikáltak. Megint csak a természetes megközelítés, a hülye prüdéria helyett. Persze, az egész kiállításon el lehetett tűnődni, mit tudtak már az itteniek, míg mi még a fasorban sem voltunk. És akkor hogyan juthattak a jelenlegi helyzetükbe? A múzeumból kijőve felhívtam az Angkori Hivatal vezérét, mikor tudna fogadni, erre azt válaszolta, azonnal...Felpattantam egy tuktukra, hazarohantam, átöltöztem, a sofőrt közben aktív állapotba helyeztem és irány a Hivatal, ahol kelemesen elbeszélhettem a főnökkel. Ő az eszmecsere alatt többször szarkasztikusan rámvillantotta a szemüvegét, ezt itt eddig ritkán tapasztaltam. Ezután gyors fényképezőgép-vétel majd tesztvacsora az egyik kambodzsai "magyar" éttermében. Ma currys csirkét ettem, nem volt elég markáns, meg is mondtam a tulajnak, aki továbbadta a szakácsnak az infót. Lehet, hogy holnap már nem ehetek kedvezményes áron?