2009. szeptember 21., hétfő

Kirúgnak-e a hajóból, mert dagadt vagyok? November elején a város melletti nagy tavon pirogversenyt rendeznek, ezen több francia hajó is részt vesz. Ma este tartották az első megbeszélést a potenciális kenusoknak és itt hangzott el az a megjegyzés, hogy egy hajó csak limitált számú dagadtat tud fogadni. Püff a nagy lelkesdésnek, hájmentes övezetet akarunk...Azért is megpróbálom, járni fogok az edzésekre, még talán szponzorálni is fogjuk az egyik hajót. Egyébként végre egy igazi munkanapot sikerült produkálnom, sok nyüzsgéssel (bútor-, edény és villanykörtenézés, 2 óra fényképezőgép-válogatás), jól ki is purcantam. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de itt minden apróságért meg kell dolgozni. Mondjuk egy villanykörte beszerzése elég komoly teljesítmény, nagyon sok rohangálással jár. Jó hír, hogy hosszú idő után ettem almát és még jobb, hogy a francia kolléga úgy döntött, marad. A francia vacsora közben sokat beszélgettünk Kambodzsáról, arról, hogy itt is minden a politikusok érdekei függvényében alakul, hogy kizárólag a rövid távú érdekeket nézik a fejlesztési programoknál, hogy a látszat szerint elég jól megy az országnak, míg a valóságban...Ismerős?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése