Te miert vagy egyedul? - kerdezte a saigoni utcan a filippina leanyzo. Negyon meghokkentett a kerdes es ezt talaltam valaszolni: Azert, mert nem vagyok jo ember. Ezen meg o hokkent meg. Ezutan hosszasan elemeztuk a papucsom minoseget. majd bucsut intettunk egymasnak. Megneztem nehany kotelezo9 nevezetesseget, a legnagyobb hatast azonban egy katolikus templom tette ram, itt eppen mise folyt, nagyon erdekesen enekeltek a hivek. Szinfoltnak szamitott meg az Operahaz epulete is, ahol eppen egy musicalt probaltak, amikor megkozelitettem a nezoteret, kihajitottak. Innen jut eszembe, senkinek sincs fogalma, milyen kulturalis programok futnak a varosban, mindenki csak a kozhelyes rovisebb-hosszabb kirandulasokat akarja eladni. Egy Saigoni Est pillanatok alatt slager es nagy uzlet lenne. Itt is sikerult megtalalnom a galerias negyedet, egy kicsit jobb kvalitasu muveket lattam, mint Hanoiban. Iszonyu a forgalom erre is, de ez lenyegesen kulturaltabb es izgalmasabb hely, mint a fovaros. A vietnamiak megorulnek, ha jarmure ulnek - kommentalta a helyzetet egy hanoibol erkezett, de itt dolgozo, amerikai akcentussal angolt beszelo holgy. Tudom, hogy nem szabadna ilyet mondanom, de megis ugy erzem, nem szimpatikus nekem ez az orszag. Persze ebbe az erzesbe az is belejatszik, higy az utazas vegere nagyon elfaradtam...

Halong-obol, hajokirandulas, hatalmas, sokfele formaju sziklak a vizben, cseppkobarlang, Vilagorokseg. A standard turisztikai program, szep, de egy kicsit unalmas a negyedik ora vegefele. A legjobb persze egy erdekes beszelgetes egy holland fiuval, aki 5 honapja utazgat a tersegben. Kellemes erzes volt nagykepuskodni es tartalmasan hozzaszolni, melyik a legjobb varos Azsiaban. Bangkok mindekettonknel nyero...Arrol is kerdeztem, hogyan reagaltak az indonezek, amikor megtudtak, honnan jott. Egyszer mondtak neki csunyat, de alapvetoen ott is nagyon toleransak a helyiek. Hazajovet ismet talalkoztam Hanoi egyik nevezetessegevel, a motoros kurvaval, kedvesen mosolygott ream. Azutan kimentem megnezni a Voros Folyot, igen szeles egy darab. Este ismet szomoruan konstataltam, hogy ebben az orszagban le van tiltva a Facebook, ez altalaban nem szokott sok jot jelenteni. Pozitivum viszont, hogy a szalloda egeszen remek, noha en valasztottam. Raadasul ugy, hogy szinte semmit nem tudtam rola, de megtetszett a neve. Gecko Hotel. Mindenkinek ajanlom, szinte tokeletes a szerviz. Peldaul ha netezni akarsz, benyulnak a fiokba, adnak egy laptopot es mehetsz a szobadba a geppel. Magam is most ezt a szolgaltatast veszem igenybe.

Az utca az egyetlen erdekesseg ebben a ritka csunya varosban. Itt feltem eloszor, olyan iszonyatos a forgalom, hogy eletveszelyes atmenni az utca masik oldalara. A legjobb, ahogyan az emberek az utcan elnek, esznek, teaznak, beszelgetnek, pisilnek, kakilnak (ilyet is lattam). Reggel egy kivalo Illyvel kezdtem egy toparti kavazo tetoteraszaszan, azutan neki a varosnak, laza celokkal. Gyorsan eljutottam az operaig, azutan hosszu gyaloglas utan egy szep pagodaig, majd kovetkezett a Ho Si Minh-mauzoleum es kornyeke. Ez utobbi igen taszito epitmeny. Kulon erdekesseg, ahogyan felfedeztem a szocializmus reminiszcenciait, ugymint uttoro nyakkendo, sarlo es kalapacs, politikai plakatok...Bizonyos negydekben sok a rendor, nagyon randa zold egyenruhajuk van. Beestem a Szepmuveszeti Muzeumba, de meg izgalmasabbak voltak a magangaleriak. Az egyikben peldaul 5 emeletnyi kiallitoteret talaltam, gyengebbnel gyengebb muvekkel. De a lenyeg megiscsak az, hogy itt is fellendult a kortras kepzomuveszek promotalasa.

Hanoitol eloszor nagyon megijedtem, ahogy jottem be a repterrol, ijeszto latvany volt, nagyon sivar. Mindez oromteli meglepetesbe fordult at, amikor megerkeztem a szallodaba, amely az oreg varosresz kellos kozepen uzemel. Kis utcak, nagyon izgalmas, bar sokszor lepusztult hazak, hatalmas ejszakai piac, ettermek, kavezok, nyuzsges. Raadasul par percre uj otthonomtol talalhato egy gyonyoru to, Hoan Kiem-nek hivjak. Persze itt minden mas, mint Szingapurban, de eppen ezert izgalmas...

Itt allok a szingapuri repteren, ahol termeszetesen ingyen netezhetek, metroval jottem ki, gyorsan es olcson, kozben nezegettem a kevesbe turisztikai reszeket: rendezett tiszta lakotelepek, sok templom, vegre nem csak Toyotak...Elotte meg gyorsan elszaladtam az obolhoz, a kulturalis kozpont termeszetesen nyitva volt, termeszetesen mar reggel 10-kor probaltak a zeneszek az ingyenes koncertre, es minden termeszetesen nyugodt es bekes volt, ahogyan az egy vasarnaphoz valo. Ma vegre egy kellemes emberi tapasztalatom is akadt: vettem egy konyvet pontosan annyi penzert, amennim maradt, de kideult, hogy egy ermet elneztem es indonez rupiaval akartam fizetni. Az eladolany elegansan legyintett, igy megvan a jo vastag konyv, amely meg a Bangkok-Zurich utra is jo lesz...Szoval, nem akarok semmifele mitoszt csinalni, de engem Szingapur Svajcra emlekeztet, nalam ez igen jo referencia. Tudom, diktatura van, viszont lathatolag minden mukodik...

Intelligens diktaturakban sokat koltenek a kulturara. Ezen morfondiroztam, mikozben az obol partjan diszelgo pazar kulturalis kozpontban hallgattam az Amerikaban tanult csellista es a henteslegenynek kinezo zongorista ingyenes koncertjet. A tobb emeletes epuletben koncerttermek, kiallitohelyisegek, konyvtar, uzletek, ettermek, kavaezok - es mindig tortenik valami. Ha megsem, fel lehet menni a tetoteraszra, ahonnan isteni kilatas nyilik a varosra. Erzodik, ltaszik, hogy itt tenyleg strategiai agazat a kultura, rengeteg, reszben ingyenes koncert, szinhazi eloadasok, nehany moz es tobb muveszeti foiskola lete is bizonyitja ezt. Es akkor meg nem beszeltem a parkokrol, a tisztasagrol, a jo ertelemben vett rendrol. A., akot mist ismertem meg, elmeselte kalandos eletet, amelynek az egyik legfobb tanulsaga, hogy az a legfontosabb, hogyan adod el magad. Nagyon okos es kulturalt fiu, sokat tanultam tole. Amugy hajokaztam egy nagyot, ahogyan az egy rendes turistahoz illik, megneztem az Azsiai Civilizacio Muzeumat es persze sokat setaltam. Meg a zsinagogat is megtalaltam, de nem engedtek be, mert rovid gatyaban voltam. Megkerdezem majd tudos barataimat, benne van-e az Irasban, hogy ilyen szerelesben tilos templomba menni...

Szingapurban pofan vagott a penz illata, amelyet egyebkent nagyon szeretek, csak sajnos itt teljesen deformalta az embereket. Komolyan mondom, egesz nap egyetlen egy igazan jo not sem lattam, a fiukat meg sem emlitem, es nagyon keves a mosoly is errefele. A hely nagyon izgalmas, valoban tiszta, rendezett, de -Indoneziaval ellentetben- egy darab rendort sem lattam meg. Nagyon jo helyen sikerult szallodara bukkannom, nehany percre fekszik a hires, de unalmas Orchard roadtol. Kozvetlen kozeleben van a modern muveszeti muzeum, ahova persze rogton behatoltam es egy egeszen rendkivuli indonez muvesz kiallitasat sikerult megneznem. Igazi politikus muveszrol van szo, en az ilyenekre nagyon bukom. Hazafele este egyebkent koncertet is hallgathattam az epulet elotti szinpadrol, ez is jopofa volt. Nagyot setaltam, az elegans negyedbol elmentem a Chinatownba majd a Little Indiaba, ezek pont olyanok, amilyennek lenniuk kell. Kozben megfajdult a labam, remelem, holnapra kipihenem. Szingapur iszonyu draga hely, azt persze tudtam, de megis neha fejbevagnak az arak...

Csak pár percre van gépem, ezért nagyon rövid leszek. Dzsakarta baromi nagy, de izgalmas hely. Barátom, Sz. nagyon ideges volt az érkezésemkor, kiderült, hogy olyan légitársasággal jöttem, ami az EU tiltólistáján van...Nagyon kedvesen fogadtak, jó szállodában lakom, sokat sétáltam. Igazi ázsiai megapolisz, nagyon rossz levegővel es rengeteg plazaval. Vannak régi, kissé lepusztult, gyarmati részei -peldaul a Batavia kavehaz, amelyet meg is kostoltam- és sok, nagyon érdekes felhőkarcoló. A hely nincs kitalálva turisztikailag, pedig nagyon sok mindent tud. Egy nagyon jol mukodo négy gyerekes családnál vacsiztam, a legkisebb gyerek ordít, úgyhogy elhúzok. A lényeg az, hogy Indonézia egy fantasztikusan izgalmas és sokszínű ország, ide visszajövök, hosszabb időre...

Az utazas eddigi legegyszerubb es legnagyszerubb napja. Itteni szallasadom es mentorom, Joko felultetett a motorjara es elvitt egy falusi turara. Megmutatta -a szerinte Javaban egyetlen- hazi tesztauzemet, a szinten meglehetosen unikalis tofugyarto muhelyt es elmentunk egy keramikus ismerosehez is. A legerdekesebb az volt, amikor elvitt az uj felesege hazaba, ott ebedeltunk es sokat beszelgettunk. Kiderult, hogy az o kifejezesevel elve single parent volt nehany nappal ezelottig, amikor is elvette az ozvegy holgyet, igy osszesen 5 gyerekuk lett, a fiuei jelenleg meg egy arvahazban elnek, de hamarosan osszekoltozik az egesz familia. Mindenki nagyon muzulman, Joko ebed utan imadkozott egy jot. Tehat tulajdonkeppen semmi kulonos nem tortent, gyonyoru tajakon mentunk keresztul, mindenki rank koszont, sokat tanultam az itteni eletrol. Es eloszor szeptember ota megereztem, mi a jo az itteni eletben. Lehet, hogy a legjobb megosztani az eletet Europa es Azsia kozott?

Megerkezni a legjobb. Ahogy kileptem a jogjakartai repter epuletebol, valami megmagyarazhatatlan euforia csapott meg. Alig masfel ora alatt eljutottam a Borobodurba, egy fantasztikus buddhista templomba, ahol 7 szinten lehet megismerni az istenek es az emberek mindennapjait. Nagyon szep parkban, felhobe burkolozott hegyekkel korul veve, eszmeletlen reliefekkel - ilyen az elso indonez vilagoroksegi helyszin. A parkbol kijove megismerkedtem Jokoval, egy helyi turisztikai vallalkozoval, aki azutan egesz nap motoron korbevitt a varosban. A szultani palota sajnos epp zarva volt, de a kicsi, nagyon takaros Mendut valamint a legnagyobb hindu szentely, Prambanan megmutatta magat nekem. Mindketto elegans, bejarhato, kulonleges, sajnos a masodikat egy nehany evvel ezelotti foldrenges megrongalta. Elmeny volt az is, hogy sok honap utan most eloszor jol megaztam...

Errefele most az a legnagyobb problema, hogy Barack Obama megint eltolta a tervezett latogatasat. Az amerikai elnok ifjukoraban negy evet elt Indoneziaban, neveloapja neven, helyi iskolaba jart, beszelte a nyelvet, tehat igazan specialis kapcsolat fuzi ehhez az orszaghoz. Az egeszsegugyi reform vegszavazasa miatt mostanaban nem tud kimozdulni Washingtonbol, ezt itt mindenki megerti, de azert nem orulnek annyira a halasztgatasnak. Az USA egyebkent Obama kulonleges helyzete mellett egyre jobban felismeri Indonezia strategiai fontossagat, kulonos tekintettel arra, hogy a vilag legnepesebb muzulman allamarol van szo, amelynek fontos szerepe lehet a kozel-keleti valsag kezeleseben. Erdekes egyebkent, hogy a hindu Baliban meglehetosen toleransak a tobbi sziget muzulman nepeivel, bar persze nem igazan szimpatizalnak veluk... Delelott egy nagyon szep helyen fekvo templomban jartam. Uluwatinak hivjak es az ocean partjan egy sziklaszirten fekszik, igen latvanyos. Egy motoros vitt ki, kozben sok erdekeset lattam. Peldaul azt, hogy ez sokkal gazdagabb videk, mint Kambodzsa. Rendezett falvak, szep hazakkal, jol oltozott emberek, itt a nyomor kevesse erzekelheto. Mindenki nagyon vallasos, minden hazat es munkahelyet naponta beszentelnek es a bejarat ele kis ajandekot tesznek ki. Ugyanakkor a tomegkultura teljesen elamerikanizalodott, a tevemusorok pl. tok ugyanolyanok, mint a fehereknek, vagyis orrba-szajba Megasztar meg szappanopera. Meg persze sok sport, ma neztem egy roplabda-meccset, a legnagyobb sztar egy Sabo nevu jatekos volt. Ez az utolso estem Balin, szep hely, mindent tud, ocean, beach, vulkan, palmafak, templomok, pubok, ettermek, boltok, nok - megsem fogott meg igazan, de talan majd legkozelebb...

Rafting - eletemben eloszor! Negy japan es egy ausztral meg persze a helyi vezerevezos tarsasagaban vagtam neki a 12 kilometeres tavnak. A helyszin termeszetesen gyonyoru videk, kristalytiszta folyo, hatalmas palmaerdok, teraszos rizsfoldek, vizesesek. Gond nelkul lecsurogtunk, a vegen egy 4 meteres meredek szakasszal koronaztuk meg az utat, kivaloan szorakoztam. A fiatalok leginkabb azzal foglaltak el magukat, hogy a tobbi csonak utasaira szortak a vizet a lapattal, persze mi mi megkaptuk a magunket. Utana kaptunk egy jo ebedet es ismet masfel oras ut hazaig. Gyorsan megvettem a hetfoi repjegyemet, tudniillik eletemben eloszor ugy utazom, hogy addig maradok egy helyen, ameddig jol esik, a tovabbutazast mindig az adott helyszinen szervezem meg. Ezutan kiprobaltam az oceant, nagyon szep es nagyon sos, igen meglepo modon. Sokaig ultem a parton, neztem a naplementet es beszelgettem egy helyi holggyel, akirol kiderult, hogy ubudi. Kozben egy ujsagcikken tunodtem, amely arrol tudositott, hogy az orszagban mukodo nemzetkozi iskolakban a kormany kotelezove teszi a helyi nyelv, tortenelem es vallas tanitasat. Par nap mulva egy olyan baratomnal fogok vacsorazni, akinek negy gyereke jar ilyen intezmenybe, kivancsi leszek a velemenyukre...

Gyors reggeli utan irany Kuta, amelyet egy jeles szakerto Siofokhoz hasonlitott. A szallodat egy kisse nehezen talaltuk meg, az ingem totalisan atizzadt, de az eredmeny megerte: nagyon kellemes, palmafas, uszodas muintezmenyben lakunk. A varos tele van boltokkal, itt azutan minden a turizmusrol szol. Az egyik elso es megrendito elmenyem a 2002-es diszkorobbantas emlekmuvenek felfedezese volt. Nagyon rosszul ereztem magam, ahogy neztem a meggyilkoltak hosszu nevsorat. Ezutan kovetkezett a penzvaltasi akcio: miutan egy nagyon jo atvaltast ajanlo helyen majdnem atvagtak -valahogyan a 900 ezerbol 700 ezer lett...- inkabb egy gyengebb arfolyamu, de biztos helyet valasztottam. Innen irany a tenger illetve ocean, hiszen az Indiai-ocean partjan vagyok. Ez egy nagyon rendes beach, nagy hullamokkal, szorfosokkel, napernyokkel. Este itt a berugas a program, meglatjuk, sikerul-e nekem is beallni a sorba...

A hollandok voltak a legszemetebb gyarmatositok, pedig a britek meg a franciak sem voltak kutyak - allitja hatarozottan B., akit a sok utazas nagyon politikussa alakitott. Szerinte a hollandusok semmit sem invesztaltak Indoneziaban, csak elvittek a kincseket. Mindenfele remtortenetket meselt errol, de amikor azt kerdeztem tole, van-e itt vagy Hollandiaban a gyarmati historiat feldolgozo muzeum, akkor erre nem tudott felelni. Dzsakartaban lesz modom ellenorizni, mit gondolnak az indonezek a sajat tortenelmukrol, azutan egyszer majd ugyanezt megnezem Hollandiaban is. Egy kicsit idetartozik, hogy reszt vettem egy folklor tancesten, mit mondjak, majdnem elaludtam, szerencsere a zene izgalmas volt, a nok es a jelmezek szepek. Termeszetesen a legfobb gonoszok itt is a feketek meg a kopaszok...Delelott ismet nagyot kirandultam, megneztem egy mokas, majmokkal teli erdot es templomot -az utcat, ahol lakom, egyebkent Monkey Forestnek hivjak- majd piacoztam es felkerestem a helyi konyvtarat is. Senki nem erti meg, hogy engem kevesse izgatnak a templomok meg a barlangok, azert utazom a kornyeken, hogy megertsem, tenyleg Azsia lesz hamarosan a vilag ura...

Most temetik R-t, sokat gondoltam ra, meg J-ra is. Nagyon sajnalom, hogy nem lehetek ott.

Vegre egy igazan jopofa dolgot is lattam, egy Antonio Blanco nevu Dali-epigon festo gyonyoru muzeumat. Nagyon szep kornyezet, izgalmas haz, palmak, madarak, jo zene, sok pucer no, mi kell meg? Utana hatalmas seta, a fel varost bejartam. Ubud egy nagy kamu, itt minden mu, a sok almuvesz ellepi a helyet, tenyleg 2 meterenkent talalni uj galeriakat. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a szart adja el mindenki, a hulye turista meg benyalja. De sebaj, legalabb egy hely, amelyet kitalaltak. Az a brandje, hogy itt mindenki muvesz. Semmi masrol nem szol az egesz termeszetesen, mint a latogatok lehuzasarol. Persze, szep a taj, a palmak meg a rizsfoldek, de valojaban semmi kulonos. Bizonyara cinikus alak vagyok, de nincs mitol elajulni errefele. Itt elni ugyanolyan halal, mint Siem Reapban...Eszte masszazs, ezeknek itt fogalmuk sincs, mi az, de a kislanyok kedvesen mosolyogtak...

A Csend Napjaval unnepeltek a hinduk az ujevet a szigeten. Ilyenkor nem szabad az utcara menni, villanyt gyujtani, hangoskodni, hanem csendes elmelkedessel illik keszulni a kovetkezo esztendore. Ezt a kulfoldieknek is illik betartani, ezert mi is a panzioban dekkoltunk. Szerencsere kajat keresre szerviroztak, az uszoda is uzemelt, meg a gyertyafeny is kellemes. Nagyon tanulsagos nap volt, egyaltalan nem unalmas, szoval lehet elni internet nelkul is...egy darabig.

Ubudban ordogot uzunk, latvanyos felvonaulason mutatjak be a kulonbozo iskolak a hatalmas papirfigurakat, amelyeket vegig hurcolnak a varoson, majd allitolag elegetik oket. A varoska egyebkent tele van galeriaval, itt minden a muveszetekrol meg persze a turizmusrol szol. A megbeszeltek szerint talalkoztam B-vel, aki nagyon lelkesen avat be a hely titkaiba. A panziobol szep a kilatas, remelem, meleg viz is lesz...Az utazas problemamentesen zajlott, a repterrol taxi hozott ide. Bali egyik specialitasa a mai unnep, amit holnap megspekelnek valami meditacioval, allitolag senkinek sem szabad az utcara menni. Ezert jol bevasaroltunk es a napot az uszoda partjan toltjuk majd. Az indonezek meglehetosen baratsagosak, az elso benyomasaim nagyon pozitivak. A repulorol szep volt latni a tengert, nehany nap mulva oda is eljutok...

A sok ezer pirostrikos bekesen eszik, nezi a tevet, massziroztatja magat vagy egyszeruen alszik. Igy keszulnek Bangkokban a kormany megbuktatasara. A szallodatol nehany percre, a Demokracia Emlekmuvenel van az egyik gyulekezohelyuk. Szol a zene, uvoltenek a szonokok, az egesznek majalis-jellege van. A tuntetes csak holnap kezdodik, jo hosszasan melegitenek...Egy darab sargatrikost sem lattam az egesz varosban, pedig delelott hosszasan setaltam. Fogalmam sincs, kinek kell drukkolni, kik a progresszivek es kik a "rosszak", de nagy dolog, hogy sok szazezren sok szaz kilometert utaznak azert, hogy bekes eszkozokkel kienyszeritsek a kabinet tavozasat. A pirosak leginkabb videkiek, a puccsal eltavolitott korrupt korabbi kormanyfo hivei. Thaksinrol mindenki tudja, hogy milliard dollarokat lopott, de kozben -legalabbis verbalisan- odafigyelt az elhanyagolt videki emberekre, akik ezert halasak neki. A varosi kozepuletek egyebkent sargaban pompaznak, sok az allig felfegyverzett kommandos, kerdes, mennyire sikerul bekesnek maradnia a tuntetesnek. Nagyon elveztem a hangulatot, jo sokaig veluk maradtam es vettem egy kereplo-felet, amivel majd jol elkergetjuk a jelenlegi "keregeto" kormanyt. Sajnos, en mar nem tudom megvarni az igazi balhet, nagyon sajnalom. Egyebkent ma igazi turistakent viselkedtem, megneztem a kiralyi palotat meg a hatalmas, fekvo Buddhat a Watpo pagodaban, de a legjobb a nagy seta volt, ahol kis csatornakat, erdekes epuleteket, szep parkokat fedezhettem fel. Ha lesz meg idom, beiktatok egy rovid masszazst, azutan irany a repter...

Megvolt a pingponso is, bar ne lett volna...Mi csak a banan-, penge- es uvegnyito reszekig jutottunk, mert annyira unatkoztunk, hogy eljottunk. Ilyen szinvonaltalan, erdektelen es mellekesen undorito musort meg nem lattam. Kimondottan gusztustalan, unott arcu kurvak tengenek-lengenek a szinpadon, iszonyu volt. Idonkent felajanljak, hogy menje el veluk a szomszed szobaba, de ezekkel...? Az egesz kornyek csak a turistak lehuzasarol szol, mindez izzadsagszaguan, stilustalanul, butan. Hiszen ha jo musor lett vola, szep nokkel, mi is maradtunk volna meg es ittunk volna meg nehany sort. Elmeny volt visszamenni a mi negyedunkbe, ahol mindenki derus, szol a zene, a fiatalok tancolnak az utcan, szoval kiraly...Delelott egy jot hajokaztunk, nagyon elveztem a varost a vizrol is, utana sopping a plazaban, ekozben jo evesek-ivasok. Holnap nagy tuntetes varhato, a szokasos pirosak kontra sargak akcio, kicsit aggodunk, Dani ki tud-e majd menni a repterre. De ahogy ismerem, jo koran elindul es nem lesz semmi problema.

Bangkok a city of life - hirdeti egy hatalmas transzparens a Siam teren. Idult vigyorral setaltam delutan ebben az igazi nyuzsgo, izgalmas, szep, sokszinu kulturvarosban. Reggel 5-kor indultunk Siem Reapbol taxival es 6 ora alatt itt is voltunk. Dani kicsit nehezen tert magahoz, este szokas szerint meg gondosan kiutotte magat. Nagyon klassz szallodat talalt egy porgos kornyeken, meg uszoda is van. Rovid piheges utan elindultam, az elso epulet a hotellel szemben, amelyet meglatta, a Chabad-haz volt. Be vagyok keritve...Ezutan irany egy munkamegbeszeles. Szo szerint errol volt szo, egy budapesti munkarol beszelgettunk egy francia urral, mindezt egy jo ebed es egy pompas Lavazza-kave kisereteben. A joizu es eredmenyes beszelgetes utan felszalltam a magasvasutra es megneztem a Jim Thompson Muzeumot, amelyet kambodzsai ismeroseim ajanlottak figyelmembe. Ez az amerikai ur egy nagyon szep muveszeti gyujtemenyt szedett ossze, amelyet a gyonyoru, thai stilusu hazaban mutatnak be. Ezutan irany a varos es a legnagyobb szerencsere beestem a Muveszeti es Kulturalis Kozpontba, amely egy kicsit a New York/i Giggenheim Muzeumra hajazo, erdekes es jo nagy muintezmeny. Szamos kiallitohelyiseggel, kavezokkal es foleg izgalmas kiallitasokkal varja a latogatokat. Nagyon latvanyos az uj bangkoki parlament epuletere kiirt palyazatra erkezett tervek bemutatasa, itt azutan tenyleg mindenfele csoda lathato - legalabbis rajzon es maketten. Tovabba megneztem egy kortars japan kepzomuveszeti tarlatot, ez felejtheto volt. Kesobb beultem egy tuk-tukba es hazahajtattam. Fantasztikusan sok szep felhokarcolot lattam, igazan igenysen epitkeznek erefele. Az emberek kevesbe baratsagosak, mint Kambodzsaban, viszont a nok szebbek. Este tobbmenetes vacsora a nagzon elo setaloutcakban, egy kis sopping, egy kis netezes, majd egy jo nagy alvas. Nehany nap alatt tobbet eltem meg, mint fel ev alatt a Porfeszekben. Nagyon hianyzott mar a nagyvaros, most lubickolok benne...

Miért élnek az emberek úszófaluban, pici házakban, kicsi térben? Ezt kérdezte Dani a hajóban és többször utána is. Szokás szerint kimentünk a második számú turisztikai nevezetességet, a Tonle Sap tavat és az ott élő embereket megnézni. Szerencsénkre a csónak lerobbant és míg a vezető megjavította, módunk volt egészen közelről bekukkantani a lakók életébe. Láttuk, hogyan dolgoznak, hogyan mosogatnak, hogyan alszanak, hogyan közlekednek, hogyan mosakodnak...Engem nem rázott meg ez az életforma, a gyerekeket annál inkább. A kirándulás után hosszas szállodafoglalási procedúra következett, de úgy néz ki, jó helyünk lesz Bangkokban, ahova reggel korán indulunk taxival. A hét végét együtt töltjük ott, azután ő utazik Budapestre, én meg Balira. Úgyhogy valószínűleg ritkulni fog a blog, mert nem viszem magammal a laptopomat, de bizonyára azért naponta lesz lehetőség megnézni az üzeneteimet. A tervek szerint kb. két hétig utazgatok, valamikor április elején jövök visszas Siem Reapba, 15-én pedig irány Budapest!

Mit esznek a halak az emberek meztelen lábán? Ezen tűnődtünk Danival, miközben ült a medence szélén, lábait felajánlva a halaknak. Ezek pedig magy lelkesedéssel csapnak le az új húsra és csiklandozzák, csipkedik a delikvenst. Furcsa látvány, hogy egy csomó hal tolong egy boka körül, de állítólag nem rossz érzés. Csak nem sikerült rájönni, mire is jó ez az egész? Az egész belváros tele van ilyen halas medencékkel, ez most a sláger itt, Dr. Fish-nek hívják az üzemeltető céget. Mindezt egy nagyon finom pizza után ejtettük meg, a masszázs emaradt, mert már bezártak a szalonok. D. azt mondta, abból is látszik, hogy ez egy komcsi ország, hogy nagyon korán leáll az élet, minden bezár. Bezzeg Thaiföldön ez egészen másképp működik...A nap fénypontja a angkori kirándulás volt, bár viszonylag rövid időt töltöttünk a helyszínen, mégis fontos tapasztalatokat szereztünk. De persze az egészben az a legjobb, hogy egész nap beszélgetünk...

Megjött a kisfiú, kicsit véres fejjel, fáradtan, de a lényeg az, hogy itt van. Történt, hogy thaiföldi búvárkodása alkalmával át akart ugrani egyik csónakból a másikba, de egy hullám megzavarta a manővert, és teljes sebességgel fejjel nekiment a hajógerendának. Kissé aggódik, hogy elfertőződik-e a seb, de úgy néz ki, megússza. Rövid zuhanyozás után elvánszorogtunk a belvárosba és a Pub streeten ettünk valamir meg sörözgettünk. De leginkább jót beszélgettünk, itteni meg otthoni dolgokról. Nagyon jól esett - remélem, mindkettőnknek. Úgy terveztem, hogy még megiszunk egy kávét két helyes magyar nővel, de mire hívtam őket, már a szállodájukban dekkoltak. Kár. Hát, a mai sem volt egy izgalmas nap...

Van-e itt jó környék? Hol laknak a gazdag emberek? Ezen tűnődtem a mai hosszú sétámon, amelynek alkalmából egy kicsit felfedeztem a környéket. Egy széles, piros salakos utcában lakom, ennek az egyik különlegessége, hogy itt található a város egyetlen mecsete. Megpróbálok majd megtudni valamit az itteni muzulmán közösségről, remélem, szóba állnak velem. Szóval, a környék nagyon változatos, gyönyörű, nagy házak és a legprimitívebb viskók találhatók egymás mellett. A város más részein is megfigyelhető ez, úgyhogy fogalmam sincs, melyik az igazán elit vidék. Állítólag a Nemzeti Múzeum környékén laknak a tábornokok, de arrafelé is láttam iszonyúan lepusztult építményeket, amelyeket nem neveznék háznak. Valószínűleg tudatos ez a keveredés, úgy tűnik, itt nem félnek egymástól az emberek. Persze azért ma is láttam szögesdrótos kerítést egy-egy módosabb háznál, de ez nem jellemző. Valahogy a szegénység is elviselhető, még az olyan gyarmatosítónak is, mint én vagyok. Viszonylag kevés a koldus és ők sem agresszívek. Az emberek az utcán élnek, esténként körbeülik a kaját és esznek, beszégetnek az udvaron. Valahogy ritmusa van az itteni életnek, a belvároson kívül nincs pörgés, nagyon nyugis az élet. Azért már nagyon vágyom a nyüzsgésre, ez a nagy nyugalom nem tesz jót...

Komolyan mondom, a Porfészekben intenzívebb az éjszakai élet, mint Pesten...Este 10 óra van és hatalmas a hömpölygés a belvárosban, de máshol is érzékelhető a mozgás. Igaz, hogy igazán intenzív élet csak néhány utcában érzékelhető, de akkor is. Jó, jó, tudom a Liszt Ferenc tér meg a Ráday utca meg a Margitsziget meg az alter helyek - mindez nem hasonlítható össze egy ázsiai kisvárossal, de jó tudni, hogy ha mulatni akarok, akkor nagyjából éjfélig elég sok helyet nyitva találok és utána is akad jónéhány használható műintézmény. A legnagyobb problémát a gyerekeknél látom, nekik szinte semmilyen szórakozási lehetőségük nincs. Például változatlanul nincs mozi, bábszínházról vagy hasonló helyekről álmodni sem lehet. Ezért nem véletlen, hogy a gyerekek megszállják a plázákat és vadul nyomkodják a játékautomatákat és a nyerőgépeket. Este körülnéztem a városban és az egyik kicsi és nagyon sivár plázában tömve volt a játékterem. Minden más helyiség nagyjából üres volt, de a gyerekeket nem lehetett kirobbantani az gépek mellől. Lehetne -és kellene- fiolozofálni arról, milyen kulturális értékeket visznek magukkal ezek a gyerekek, de az a rezsim, amelyik az iskolán kívül semmit nem tud nyújtani a fiataloknak, az mindent rosszat megérdemel...

Douceur - édes, kedves, szelíd, barátságos, jóindulatú. Ezzel a jelzővel illetik rendszeresen Kambodzsát a francia nyelvű könyvek, cikkek, leírások, emlékezések. Sokszor olvastam erről és tényleg van benne valami. Momentán például a panzió terszán üldögélek és mindenhonnan lágy zene jön felém. Van ebben esküvői buli (ez a jó időszak, nem mindig engedik egybekelni a párokat), templomi zene, diszkó, karaoké, kerti parti, de az egész valahogy egységes. Sokszor üvöltetik itt a zenét, az elviselhetetlen, de szerencsére ebben most nincs részem. Nagyon meleg van így 11 óra felé is, szólnak a kabócák, és valami nagy békesség honol errefelé. A belvárosban nyilván dühöng a szombat esti láz, errefelé az emberek ülnek az udvaron és beszélgetnek vagy tévét néznek. Máskor már többször írtam, hogy soha sehol nem mosolyogtak rám ennyiszer. Szóval, idilli hely ez, de valójában mégsem az. Mert mindenhol azt hallom és olvasom, hogy nagyon erőszakos is tud lenni ez a békésnek tűnő nép. Hiszen mégiscsak khmerek öltek meg több millió khmert, alig 30-35 éve. Hiszen óriási a családon belüli erőszak, főleg a falvakban. Hiszen szinte naponta öntenek le savval embereket, bosszúból. De mindebből a külföldi nem lát semmit, legfeljebb olvas az atrocitásokról. A külföldinek marad a mosoly és a douceur...

Valószínűleg az utolsó, a projekthez kötődő találkozót bonyolítottam le kedvenc helyemen, az Hotel de la Paix-ban. Történt, hogy e-mailben megkeresett a Heritage Watch nevű nem-kormányközi szervezet egyik embere, hogy szeretnének velem találkozni Koh Ker-ügyben. A randevúra természetesen elhívtam A-t, aki hamarosan a nevezett faluban fog élni, mint a közösségi alprojekt főnöke. Ez a Heritage Watch egy komolynak tűnő szervezet, legalábbis a honlapja szerint: adatbázist tartanak fenn a lopott műtárgyakról, a felelősségteljes turizmust promotáló programokat indítanak, képzéseket tartanak a helyieknek pl. arról, hogyan legyenek jó idegenvezetők. Az NGO képviseletében megjelent egy nagyon lelkes és tudatlan amerikai hölgy és segítője, egy helyi versenyző. A. röviden elmondta nekik, hogy tapasztalatai szerint magyon nehéz bármire mozgósítani a helyieket, akik még mindig nem heverték ki a háborús traumákat, azaz nem képesek semmilyen értelmes cselekedetre, ehelyett verik és megerőszakolják a feleségüket meg a gyereküket. Közben "természetesen" elvárják, hogy a fehérek nyomják nekik a pénzt, ha nem kapják meg, jól megsértődnek. Az amcsi nő nagyon meg volt döbbenve, láthatóan halvány fogalma sem volt a körülményekről, amin azért nem lehet csodálkozni, mert még nem járt a helyszínen. Csak azt nem értem, miért dolgoztatnak olyan embereket, akiknek a minimális helyismeretük sincs, mire valamit megértenek, eltelik több hónap. Megindító és szánalmas látvány volt, amikor a nő arcára kiült a megdöbbenés, de becsületére legyen mondva, megköszönte az őszinte szavakat, jelezve, hogy A. volt az első, aki feltárta előtte a valódi problémákat. Sebaj, valamit majd ők is fognak csinálni -egyébként korábban már próbálkoztak, de belebuktak a Koh Ker-i legendás apátiába- és előbb-utóbb reális, megvalósítható terveik is lesznek. A megbeszélés után nagyon finom vacsi a Malraux étteremben, megünnepelendő A. és E. együttjárásának 5. hónapfordulóját, közben nagyon érdekes beszélgetés K-val, a nagyon értelmes és csinos magyar régész-térinformatikus-mongol szakértővel, aki igazán ütős projektet gründol a Selyemút és Stein Aurél témakörében. Ez volt a legfőbb haszna a projektnek: megismerkedtem sok kiváló emberrel és persze egy kicsit beleszagoltam Ázsiába...

Őskori vadászállomás Párizs kellős közepén, a rue Rivolin, az első falu Marseille-ben, az első amputált test Franciaországban, megkövesedett hajó Lyonban a Saone partján, lovasok és lovak közös sírja, I. világháborús amerikai katona búcsúlevele, az 1937-es párizsi világkiállítás szovjet pavilonjának egyik szobormaradványa, sírok, mozaikok, pénzérmék, házak - néhány lelet a Preventív Régészeti Intézet (INRAP) zsákmányából. Az intézmény elnöke előadásában elmondta, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években fiatal francia régészek felháborodva konstatálták, hogy a nagyberuházások -elsősorban az útépítések- tervezésekor egyáltalán nem vették figyelembe az adott területen található régészeti kincseket. Ezért egyesületet hoztak létre, megkeresték a beruházókat és felhívták a figyelmüket a problémára. Ebből a civil szerveződésből jött létre 2001-ben a mammutintézmény, amely 2000 szakembert foglalkoztat. Ma már temészetes, hogy a beruházók betervezik az ásatásokat, amelyet egyébként ők maguk finanszíroznak. Ha nagyon fontos és elmozdíthatatlan kincseket találnak, akkor módosítják az építési terveket. Az INRAP nagyon fontosnak találja, hogy -mint közpénzből működő intézmény- minél több helyen bemutassa a nagyközönségnek az ásatásokat. Egyes helyeken -így például a marseille-i falu esetében- állandó kiállításon prezentálják a múltat a nagyközönségnek. Hiszen a cél pontosan ez, vagyis hogy minél jobban megértsék és megértessék az emberi civilizáció élet- és szokásrendszerét. Ezt a működési és szervezeti modellt egyébként Magyarország is átvette, létrehozva a KÖSZ nevű nagy állami intézményt. Az INRAP elnöke egyébként a Koh Ker-i projekt szakértőivel is tárgyalt, meglátjuk, mit tudnak majd a fiúk kihozni a találkozóból...

Nick, az egyik árvaház-hálózat főnöke azt magyarázza, hogy egyedül neki van víziója Kambodzsa jövőjéről, ez pedig nagyon egyszerűen a gyermekek nevelésén és oktatásán múlik. Ezért hozta létre alig másfél évvel ezelőtt az első árvaházat, ahol számos külföldi önkéntes dolgozik. Azóta már még egy házat működtetnek és tervezik egy gyermekfalu létrehozását is. Mindezt kizárólag adományokból fedezik, ezért a jelentkező önkéntesek első feladata az, hogy a saját országukban gyűjtsenek pénzt az alapítványnak. Számos szállodában van emberük és ha a vendégeket a szociális turistáskodás is érdekli, akkor az alapítványhoz küldik őket, ahol elmagyarázzák a működést, elviszik őket a házakba és a végén természetesen illik adománnyal búcsúzni. Mindezt a cég új kávézójában adta elő, miközben két brit hegedűs ír és skót nótákat játszott. Az itt befolyt pénzek is az árvák jobb életét szolgálják. Nick szerint egy árva ellátása havonta 100 dollárba kerül, úgyhogy minden fillérnek van helye. Elmesélte, hogy nagyon oda kell figyelni az adminisztrációra is, le kell papírozni mindent, nehogy később gyermek-kereskedelemmel vádolják őket. Sokat dolgozunk, de nagyon gyorsan jönnek az eredmények, a gyerekek pillanatok alatt megváltoznak a normális körülmények között - fejezi be előadását a sokadik sör után a brit szociális munkás.

Nagyon értelmes kislány a recepciós, egyszer már említést tettem róla, napi 12 órát dolgozik, havi 50 dollárért, nincs egyetlen szünnapja sem. 26 éves, Phnom Penhből került ide, ott lenne egy panziója, de összeveszett a szüleivel és inkább Siem Reapban nyomorog a tuk-tukos férjével. Sokat beszélgetünk, egyrészt szeretnék minél többet megtudni tőle a panzió működéséről, a költségekről, a problémákról, de érdekes dolgokat mesél az itteni mindennapokról is. Ő is vallja, hogy a hagyományok szerint rendezi be az életét, de ezek szerinte egyre rugalmasabban értelmezendők. Vonatkozik ez a családra, a házasságra, a szexre, a munkára. Például manapság már teljesen természetes dolog a válás, ez nem bélyegzi meg örökre a nőt. Egyébként a számítógépben megmutatta a 31 éves nővére fotóit és felajánlotta, hogy ha vele megyek a fővárosba, akkor bemutat a hölgynek. erre most biztosan nem fog sor kerülni, de bíztató, hogy ilyen perspektívák léteznek errefelé...Elmondta, hogy ő bár már elég öregnek számít, mégsem akar még gyereket, mert nincs jól eleresztve anyagilag. Kíváncsi vagyok, meg is fogom kérdezni tőle, mitől változna meg az élethelyzete később? Ő nagyon gyengén keres, egy tuk-tukost sem vet fel a pénz, miből lenne az az elfogadható helyzet, amikor már bevállalhatják a gyereket? Ráadásul a családja sem él itt, ez nagyon nagy hátrány. A nap legfontosabb eseménye, hogy találtam egy újabb remek kávéházat, néhány napja nyílt meg. Egy olasz svájci ismerősöm csinálja, remek Illy kávét gyárt, nagyon rendes gépet is beruházott. Este újabb nagy beszélgetés a 9 fős magyar turistacsoporttal, egyre jobban irigyelem őket, hogy évtizedek óta együtt kirándulnak a világ minden részébe és még a politika sem tudta szétverni a csapatot. Igaz, nagyon odafigyelnek erre, nem hagyják, hogy így legyen...

Elköltöztem egy panzióba. Ennek egyik oka, hogy az egyébként kellemes lakásomban elviselhetetlen lett a meleg, tekintettel a tetőtéri kialakításra. A másik ok az, hogy ajánlanak bérbevételre egy panziót, kipróbálom lakva, azután meglátjuk. Az máris látszik, hogy jó adottságú, de rosszul menedzselt intézményről van szó, nagyon barátságtalan, hagulattalan, ráadásul az internet-kapcsolat is bizonytalan. Eszterék is látták, egészen beindultak, de persze kevéssé sanszos az üzlet. Este érdekes vacsora, sok magyarral. Egy 9 tagú társaság érkezett ide, közöttük geofizikusok, akik mérni is fognak Koh Kerben. Jókat beszélgettünk az egyik úrral, aki sokat dolgozott külföldön, elsősorban a kubai élményeiről faggattam, de sok szó esett Bős-Nagymarosról is. Később kiderült, hogy a régészek feltehetően megtalálták a királyi palota helyét, jót vitatkoztunk arról, mi most a teendő. Én amondó voltam, hogy ha ez világszenzáció, akkor csak erre kellene koncentrálni, ki kell ásni és el kell adni az infót a nagyvilágnak. A régészek visszafogottabbak voltak, szerintük ez nem akkora szám és majd a főnökség eldönti, mi legyen a következő lépés. A lényeg az, hogy nagyon jó hangulatban beszélgettünk, nyoma sem volt a korábban időnként megjelenő személyi problémáknak. Fontos, hogy végre talán lesz iránya a projektnek, épp ideje...