A testvéri államok -Vietnam, Kína, a Szovjetúnió, Bulgária és az NDK- példamutató összefogással segítették Kambodzsát egy igen fontos területen: valamennyien szállítottak aknákat e szerencsétlen országnak. Mindezt a Siem Reaptól 25 kilométerre fekvő Aknamúzeumban tekintheti meg a nagyérdemű. Én úgy kerültem -immár másodszor- ebbe az intézménybe, hogy az épületben működik az Országos Aknamentesítő Hivatal helyi részlege, ott próbáltunk meg információkat szerezni a kohkeri állapotokról. A megbeszélés azzal kezdődött, hogy a parancsnok-helyettes angyali mosollyal közölte, az illetékes szakember éppen szabadságon van, úgyhogy inkább nézzük meg a múzeumot. Persze nem hagytuk ennyiben a dolgot és amit lehetett -majdnem semmit- kisajtoltunk belőle. Elképesztő kupleráj uralkodik a cégnél, senki nem tud semmit. Vagy: mindent tudnak, de nem akarják elárulni. Tudnivaló, hogy ezek a kiváló urak sokszor zsebre dolgoznak, ezért próbálnak minden körülmények között ködösíteni. Annyi minden esetre kiderült, hogy a projektünket újra végig kell gondolni, mert az aknamenesítés nem lesz olyan egyszerú, mint gondoltuk. Pedig a helyi hatóságoktól csak ezt kértük, minden egyéb költséget a magyar fél fizet, de ebből is próbálnak kibújni. Az egész nap ezzel telt, az elfogadható olasz ebéd (pizza+tiramisu) után beestünk egy ausztrál kutatóhoz, aki rögtön kpmplett légifelvételeket mutatott a helyi aknahelyzetről. Ezt sem tudtam, hogy létezik, de megkönnyíti majd a dolgunkat. Később felkerestünk egy francia régészt, aki elérte, hogy a helyi hatóságok aknamentesítsék a kutatási területét, ő sok érdekes részletet árult el a munkáról. Holnap folytatom az aknaügyet, addig nem szállok le róla, amíg el nem intézem. Ehhez valószínűleg a legmagasabb szintű politikai beavatkotzás szükségeltetik, de azt is elő kell készíteni. Valahogy így telnek a munkás hétköznapok...