Kambodzsában a 6 millió aktív munkavállaló 85 százaléka feketén dolgozik, ezért is lehetetlen gyakorlatilag a társadalombiztosítás megszervezése. A kormány a következő ötéves terv (itt még van ilyen!) időszakában szeretné megtenni az első lépéseket ezen a területen. Számos nemzetközi nem-kormányközi szervezet indított kisebb-nagyobb projekteket, de a szétszórt, teljesen koordinálatlan programok általában nem vezettek eredményre. Kivétel ez alól egy francia NGO, a GRED akciója, amelynek keretében 2-3 dolláros évi befizetés ellenében a falusiak ingyen használhatták a helyi kórházakat. Mindennek az a "hozadéka", hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint az ország lakosainak mindössze 10 %-a -elsősorban köztisztviselők, üzletemberek- rendelkezik valamilyen társadalombiztosítással. Kambodzsa még a fejlődő országok közül is a lista végén kullog a szociális kiadások tekintetében, ezek összértéke a GDP 1 %-át sem éri el. A kormány természetesen beindított szociális programokat -ösztöndíjak, iskolai étkeztetés, különböző tréningek- de ezek nem oldották meg az alapvető problémákat. Sokszor tűnődtem már azon, miért is nem csap pofán az itteni szegénység? Pedig naponta látom, érzem a szagát, nagyon ritkán meg is érintem - és valahogy mégsem taglóz le ez az egész. Momentán egy nagyon nem-tudományos magyarázatom van erre: ennyi mosolyt még sohasem kaptam életemben, és persze elsősorban a legszegényebbektől. Tudom, hogy ennél sokkal mélyebb okokat kell találnom, remélem, sikerül majd rájönnöm a titokra.