Újabb szent őrülttel ismerkedtem meg. B., a fiatal történész-muzeológus egy csoporttal jött Siem Reapba, az idegenvezetésért cserébe kifizették a repjegyét. Amúgy japán szakot is végzett, de a legnagyobb problémája az, hogy nem tud rendesen khmerül. Már elég régen rákattant Délkelet-Ázsiára, különösen Angkorra, az itteni nők viselettörténetéről gyártja a PhD-ját. Ezért az összes fellelhető hölgyet lefotózza Angkor Vatban. Miután a legfelső részt lezárták, ezért külön engedélyeztetni kellett, hogy felmászhasson oda. Természetesen elkísértem, nagyon vicces volt a magasban mozogni. Az összes "lenti" turista irigykedett ránk és kérdezték, hogyan lehet feljutni a legfelső emeletre. De én csak titokzatosan mosolyogtam...B.-vel egyébként élete eddigi legnagyobb szakmai dilemmájáról beszélgettünk: felkérték, hogy legyen a Budapesten épülő Zelnik Múzeum szakmai vezetője, de végül elhárította az ajánlatot. Addig is tanít az egyetemen, helytörténeti kutatásokat folytat lakhelyén, Szentendrén, Ázsia Klubot szervez ugyanott és persze neveli az ikerlányait. Öröm volt nézni, ahogyan angyali mosollyal az arcán fotózza a hölgyeket, akiket néha megsimogat. Megmutatta néhány kedvencét is, ők egy kicsit elütnek az átlagos nőktől. Elmesélte, hogy az akkori nőideál hasa nem feltétlenül kockás, erre számos példát lehetett találni. Magam is lefotóztam egyet, amelyen külön vonalakkal jelzik a redők helyét. B. azt is előadta, hogy legszívesebben itt élne, egyre jobban kezdek rájönni, hogy ez nem csak duma...