Hála Istennek, folytatódnak az érdekes beszélgetések. Vagy lehet, hogy nekem most akármi izgalmas, annyira ki vagyok éhezve a szóra? Akárhogy is, ma együtt ebédeltünk egy nagyon értelmes helyi leányzóval, akinek egyik legnagyobb vonzereje a humorérzéke. Még az én cinikus, pikírt megjegyzéseimet is érti! A lány hamarosan ösztöndíjjal Párizsban utazik, hogy megírja a PhD-jét. Az ebéd utáni, immár hagyományosnak mondható kávézéson azon tanakodtam két tanult kollégámmal, hogy vajon visszajön-e a hölgy az ösztöndíj lejárta után vagy megpróbálja megvetni a lábát külföldön? Ezzel összefüggésben J., a régész emlékeztetett arra a szomorú tényre, hogy az utóbbi években Magyarországról több fiatal vándorolt ki, mint 1956-ban. Más országokkal ellentétben az valószínűsíthető, hogy a legtöbbjük legfeljebb csak nyaralni jár majd haza, az otthon megszerzett szaktudásukat külföldön hasznosítják. A másik J. azt hangsúlyozta, hogy Kambodzsában minden nehézség ellenére is nincs nagyon nagy gáz a gazdasággal és a fiatal értelmiség régóta nem tapasztalt lehetőségek előtt áll. A sikerért természetesen itt is meg kell kötni a politikai kompromisszumokat, de az országn olyan jelentős értelmiségi-hiányban szenved, hogy viszonylag könnyű a szakmai boldogulás. Másfelől fiatal khmer ismerőseim azon sírnak, hogy bizonyos szakmákban -pl. az ügyvédeknél- kizárólag a kapcsolati tőke felhasználásával lehetséges az érvényesülés. Az eszmecsere végén abban maradtunk, hogy az okos helyi leánykát bevonjuk az alapítvány kutatómunkájába, méghozzá úgy, hogy hosszú távú együttműködés süljön ki belőle.